A bajnoki címre törő Arsenal futballcsapatának le kellett mondania a triplázás lehetőségéről, ám a londoniaknak nincs idejük keseregni: az FA-kpából történő kiesés után a kedd esti, Chelsea elleni Bajnokok Ligája-elődöntőjére (az első meccsen: 1-1) kell koncentrálniuk. A másik visszavágón a Monaco a Real Madridot fogadja (2-4).
Arsenal (angol)–Chelsea (angol) (1-1)
vezeti: Markus Merk (német)
A várható kezdőcsapatok:
Arsenal: Lehmann – Lauren, Campbell, Toure, Cole – Gilberto Silva, Vieira, Edu, Pires – Bergkamp, Henry
Chelsea: Ambrosio – Johnson, Gallas, Terry, Bridge – Gronkjaer, Makelele, Lampard, Duff – Gudjohnsen, Crespo
A múlt és a jelen is a hazaiak sikerét és továbbjutását ígéri, ez azonban korántsem jelenti azt, hogy könnyű dolga lesz Arsene Wenger vezetőedző együttesének, igaz, a 0-0 az Ágyúsoknak kedvez.
A hosszú jó sorozatok közös jellemzője, hogy nem tartanak örökké, márpedig az Arsenal 17 meccs óta őrzi veretlenségét a fővárosi riválissal szemben. A 2003/2004-es szezonban eddig négyszer találkozott a két sztárcsapat, s az első három alkalommal – kétszer a Premier League-ben és egyszer az FA-kupában – egyaránt 2-1-re nyert az Arsenal, míg a BL-negyeddöntő március 24-i első mérkőzésén 1-1-es döntetlen született.
A hazaiak számára nem sikerült jól a főpróba, szombaton az FA-kupa elődöntőjében ugyanis kikaptak a Manchester Unitedtől, ellenfelük viszont a Tottenham Hotspur elleni bajnoki győzelemmel hangolt az összecsapásra.
A Chelsea ezzel együtt nem nyújt kiegyensúlyozott teljesítményt, bár az elmúlt hónapban jól szerepel, a PL-ben feljött a második helyre, sőt, mostanra már csak négy pont a hátránya jelenlegi ellenfelével szemben, igaz, eggyel több mérkőzést játszott. Sokan úgy vélik, hogy a BL-búcsú megpecsételné Claudio Ranieri vezetőedző sorsát, Roman Abramovics főtulajdonos elvárásai ugyanis meglehetősen nagyok. A papírforma szerint azonban idén már nem nyer semmilyen trófeát a gárda, hiszen az FA-kupától elbúcsúzott, a bajnokságban pedig magabiztosan, veretlenül vezet az Arsenal, s a BL-ben is a rivális az esélyesebb.
–Meg kell próbálnunk a stílusunkat rákényszeríteni az ellenfelünkre, és ha ez sikerül, kiharcolhatjuk a győzelmet, azzal pedig a továbbjutást – mondta a Chelsea olasz vezetőedzője.
A szakembernek nincs könnyű dolga, hiszen a fegyelmezetlensége miatt kiállított Marcel Desailly-ra nem számíthat, pedig ő még mindig a rutint és a higgadságot képviseli a Chelsea bizonytalanságra „hajlamos” védelmében.
Természetesen a másik oldalon is csak az elődöntőbe kerülés számít elfogadható eredménynek.
– A céljaink változatlanok: elsősorban az angol bajnokságot és a Bajnokok Ligáját akartuk megnyerni, és még mindkét sorozatban versenyben vagyunk. Fizikailag és lelkileg is felkészültünk az összecsapásra. Az idény eddigi legfontosabb mérkőzése vár ránk. Egész héten ennek megfelelően dolgoztunk – jelentette ki Patrick Vieira, az Arsenal francia csapatkapitánya.
A két együttes örökmérlege a hazaiaknak kedvez, ugyanis eddig 67 Arsenal- és 43 Chelsea-győzelem mellett 47 döntetlen született a két gárda találkozóin.
A Monaco továbbjutásához már csoda kell
AS Monaco (francia)–Real Madrid (spanyol) (2-4)
Vezeti: Pierluigi Collina (olasz)
A várható kezdőcsapatok:
AS Monaco: Roma – Ibarra, Rodriguez, Givet, Evra – Cissé, Plasil, Giuly, Rothen – Prso, Morientes
Real Madrid: Casillas – Michel Salgado, Helguera, Raul Bravo, Roberto Carlos – Figo, Zidane, Guti, Solari – Raúl, Ronaldo
A találkozó esélyese a Real Madrid, amely az elveszített spanyol Király Kupa-döntő – és az azt követő bajnoki vereség – után egyre inkább korábbi önmagát idézi. Ennek ellenére nem lehet lebecsülni a francia együttest sem, hiszen az első összecsapáson sokáig úgy tűnt, képes lehet nagy meglepetésre.
A vendégek legnagyobb hiányzója, az angol válogatott David Beckham lesz, aki eltiltását tölti. Kétséges továbbá Ivan Helguera játéka is, a védő ugyanis nem teljesen egészséges. Visszatér viszont a csapatba Roberto Carlos, akit a Bayern München elleni nyolcaddöntő első mérkőzésén elkövetett durvasága miatt tiltottak el.
A hercegségbeliek nagy hiányzója az első mérkőzésen gólt szerző Sebastien Squillaci lesz, aki sérülése miatt ebben a szezonban már nem is állhat Didier Deschamps vezetőedző rendelkezésére. Pályára lép viszont Fernando Morientes, aki a Real Madrid kölcsönjátékosaként szerepel a francia együttesben. Madridban éppen ő szerezte a Monaco második gólját, majd több mint egy év után újra játszott a válogatottban, amelyben szintén eredményes volt a dánok ellen.
A Real Madrid, amely jelenleg az egyetlen veretlen együttes a BL-ben, a negyeddöntő első mérkőzése előtt is találkozott már francia együttessel a mostani sorozatban: a csoportmérkőzések során hazai pályán 4-2-re, idegenben pedig 2-1-re győzte le az Olympique Marseille-t.
Az AS Monaco legutóbbi hat hazai BL-mérkőzésén 23-szor talált az ellenfelek kapujába.
Babis titkot leplezett le, Ukrajna nem fizetett















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!