Tilos a megállás és várakozás április 28-án 8 órától 24 óráig a Budapest XIV., Istvánmezei út mindkét oldalán. A forgalom elől lezárásra kerül április 28-án 18 órától 23 óráig a Budapest XIV., Dózsa György út (a Thököly út és a Kerepesi út között), a Stefánia út (a Thököly út és a Hungária körút között), valamint az Ifjúság útja (a Stefánia és a Dózsa György út között).
A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy a forgalomkorlátozás időtartama alatt a felsorolt helyszíneket lehetőleg kerüljék el, a stadiont tömegközlekedési eszközökkel közelítsék meg. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a következő helyszíneket javasolja, ahol a szurkolók autóikkal parkolni tudnak: Budapest XIV., Felvonulási tér és Albertirsai út. A torlódás elkerülése végett, kérik a sportrajongókat, időben induljanak el a mérkőzésre, vegyék figyelembe a forgalomkorlátozásokat és útlezárásokat.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság felhívja a szurkolók figyelmét, hogy a mérkőzésre belépőjegyeket, csak a hivatalos forgalmazóknál vásároljanak, ne vegyenek az utcán, többszörös áron, jegyüzérektől, esetlegesen bűncselekményből származó jegyeket. A Puskás Ferenc Stadionban április 26-án, 27-én, valamint 28-án nyitva tart a Dózsa György úti és a Stefánia úti pénztár, ahol a nem hivatalos forgalmazótól vásárolt belépőjegyek ellenőriztethetők.
Trump légicsapásokat helyezett kilátásba, Izrael pedig csatlakozna hozzá















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!