A bemutató óta eltelt tizenegy nap alatt kétszázezren látták Magyarországon Mel Gibson nagy botrányt kavart filmjét, A passiót. A nézőszámarányokat összehasonlító statisztikai adatok azt mutatják, hogy a közönség a főváros és vidék között fele-fele arányban tekinti meg a világon elsöprő sikert aratott produkciót.
A passió a március 25-i magyarországi bemutatót követően öt nap alatt elérte a százezres nézőszámot. Budapesten április 4-én váltották meg a százezredik belépőt. A produkció más amerikai sikerfilmekhez képest jobban tartja a pozícióit, ami arra utal, hogy az érdeklődés húsvét környékén is tartós marad.
Közben hazánkba látogatott a film egyik főszereplője, a Máriát alakító Maia Morgenstern, aki ma délelőtt sajtótájékoztatón beszél a filmmel kapcsolatos gondolatairól, élményeiről. A román származású színésznő szülei túlélték a holokausztot. A művésznő úgy véli, aki megnézi a filmet, alapvetően művészi alkotást lát. Ha a filmnek van üzenete, akkor az az, hogy az embereket hogyan tudják manipulálni vezetőik – nyilatkozta korábban Maia Morgenstern.
Érdekesség, hogy az Egyesült Arab Emírségekben rekordszámú néző tekintette meg a hétvégén a filmet. A Gulf News című napilap vasárnapi számában arról számol be, hogy az első három nap alatt több mint 66 ezren voltak kíváncsiak a Jézus életének utolsó tizenkét óráját bemutató alkotásra. A film bemutatásáról Kuvaitban azonban még nem döntöttek.
Budapest Film
Ukrajna már a többgyermekes apákat is a frontra küldi















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!