Matthäus tagadja, hogy interjút adott a belgrádi Blicnek

A magyar válogatott decemberben kinevezett német kapitánya, Lothar Matthäus fenntartja véleményét, miszerint visszamenne Belgrádba, de csak azután, hogy kijuttatta a magyar csapatot a vb-re. A nyilatkozatai viszont ellentmondanak egymásnak, és tagadja, hogy interjút adott a Blikknek.

MNO
2004. 04. 17. 8:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A belgrádi Blic című lap pénteken folytatta a Matthäus és a Partizan közötti vita hátterének feltárását. Az újság azt írja, hogy a Matthäusszal megjelent szerdai interjú után egy magyarországi lap felhívta a Blic szerkesztőséget, és azt állította, egyik újságírója beszélt a német szakvezetővel, aki állítólag azt mondta neki: sohasem állított olyat, hogy visszatérne a Partizanhoz – adta hírül az nb1.hu.

A budapesti Blikknek pénteken Matthäus így nyilatkozott:

– Felfoghatatlan számomra, hogy miért találják ki ezeket a híreket, hiszen ki sem ejtettem a számon az ominózus mondatokat. Már néhány héttel ezelőtt is megpróbáltak besározni, a magyar emberekről, futballistákról mondott állítólagos véleményemmel, és aztán kiderült, semmi sem igaz az egészből.

A Blic ezzel kapcsolatosan ismét felkereste a magyar válogatott szövetségi kapitányát.

– Jelen pillanatban szabadságon vagyok, és a múlt héten szerdán beszéltem utoljára magyar újságírókkal – mondta a belgrádi lapnak Matthäus, aki nagyon dühös a sajtó magatartása miatt, s azt gyanítja, hogy „kis médiajátszma” zajlik körülötte. (Az biztos, hogy csütörtökön is beszélt magyar újságírókkal, hiszen akkor jelentették be a brazilok vendégjátékát.)

– 2005. december 31-ig szerződés köt a magyar válogatotthoz, és én tiszteletben tartom a megállapodást. Fenntartom korábbi állításomat, hogy szeretem Szerbiát és visszatérnék a Partizanhoz, ha megváltozna a klub menedzsmentje, de csak azután, ha lejárt a magyarokkal kötött szerződésem. Végtére is ez az egész ügy a Partizannal nem a pénz miatt kezdődött, hanem az elvek miatt, az aláírt szerződések megszegése miatt – mondta Matthäus.

Az egykori klasszis közölte: a Partizan trénereként mindent megtett azért, hogy a csapat képességeihez mérten a legjobbat mutassa, s minél jobb eredményt érjen el a szerbiai pontvadászatban és a Bajnokok Ligájában. A Partizan volt vezetőedzője szerint feleségével, Marijanával Belgrádban szerettek volna élni, azt akarták, hogy a gyerekek ott járjanak iskolába.

– A szerződés megszegése azonban távozásra kényszerített. Közvetlenül Zarko Zecevic, a Partizan főtitkára volt az, aki nem tartotta be azt, amit aláírt. Ő űzött el az országból, én nem akartam elmenni – mondta a Blicnek a magyar szövetségi kapitány.

Matthäus korábban a Sport Bild című német magazinnak elmondta: 600 ezer dollárt követel volt munkaadójától, a Partizan Beogradtól. A 43 éves szakember ezzel kapcsolatban keresetet fog benyújtani a nemzetközi szövetséghez, a FIFA-hoz.

A lapnak elárulta: két szerződést kötött a belgrádi klubbal. Az egyik megállapodás vezetőedzőként alapfizetést garantált neki, a másik kontraktus azonban ügynöksége, a Sporthouse és az egyesület között jött létre.

Ez utóbbi alapján kér 15 százalékos részesedést az ukrán Sahtyor Donyeckhez távozott Igor Duljajért kapott állítólagos négymillió dollárból. Andreas Haren, a FIFA szóvivője ezzel kapcsolatosan közölte a belgrádi Bliccel, hogy Matthäus keresete nem érkezett meg, de a német edző nem is nyújthatott volna be ilyet. A FIFA szabályzata szerint ugyanis egy személy nem lehet egy időben tréner és menedzser is. A szóvivő közli, hogy szerződésszegéssel kapcsolatos panaszt csak a FIFA-nál bejegyzett Sporthouse ügynökség nyújthat be, amelynek egyik ügyfele Matthäus.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.