Medgyessy Péter miniszterelnök a Nap-kelte Kereszttűzben című műsorában elmondta, hogy nem egyszerûen bizakodó a magyar gazdaság kilátásait illetõen, hanem magabiztos, mivel a gazdaság teljesítménye szépen, fokozatosan javulni fog. Hozzátette, számára kevésbé fontos a jegybank elnökének nyilatkozata, miszerint „olyan bizonytalanság van még mindig a gazdaságban, amit egy viszonylag magas kamattal kell ellensúlyozni”. Medgyessy nagyobb jelentőséget tulajdonít annak, amit a Monetáris Tanács ülése után adtak ki. Ebben az szerepelt, hogy a gazdaság teljesítménye javul, és ebbõl következõen kezdték el a kamatokat csökkenteni. „Örömmel várom, hogy a Nemzeti Bank mikor fog kamatot csökkenteni, de türelmesnek kell lennünk, mert a piacot nem lehet sokkolni.”
„Az elõzõ kormány, az elõzõ miniszterelnök megbukott, ezért nekünk valami mást kell csinálnunk. Mi azoknak adunk, akiknek igazán nagy szüksége van rá: a legszegényebbeknek, a legrászorultabbaknak. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy az egészségügyben történjen valami, a felnõttképzésben elõre haladjunk, és hogy az európai pénzeket felhasználjuk. Az Orbán-kormány viszont rossz irányba vitte a gazdaságpolitikát” – tette hozzá Medgyessy.
Műsorvezetői kérdésre, miszerint mi lehet az oka annak, hogy az emberek romló tendenciájúnak minősítik saját helyzetüket, a miniszterelnök elmondta, hogy nem azért javasol bizonyos lépéseket, szociális igazságtalanságok megszüntetését, hogy azzal javuljon a népszerűségük. „Igazságtalannak tartottam, hogy a pedagógusok keveset keresnek, igazságtalannak tartottam az ápolónõk, az orvosok fizetését, ezért szükség volt ezeken változtatni. Furcsa ellentmondás, hogy az emberek nem igazán érzékelik, ha pozitív lépések történnek.”
Medgyessy elmondta, nem tulajdonít túlságosan nagy jelentõséget annak, hogy a Fidesz viszonylag stabilan tartja a megszerzett elõnyét, de ezen változtatni kell. „Nekünk elsősorban a szociális kérdésekre kell koncentrálnunk, és arra, hogy a gazdaság teljesítõképesebb, erõsebb legyen.”
Arra a kérdésre, hogy lesz-e új költségvetés, a miniszterelnök kifejtette, hogyha a Fidesz által kért öt pontot belevennék, akkor a költségvetés hiánya drasztikusan megnõne. Ennek súlyos következményei lennének, a forint megint meggyengülne, a befektetõi bizalom megromlana, nem jönnének a beruházók, nem létesülnének új munkahelyek. Nem szabad felelőtlen dolgokat mondani – utalt a Fidesz kezdeményézésére Medgyessy annak ellenére, hogy a Szövetség tagjai több alkalommal is közölték, hogy annak gyakorlatilag az agrártámogatásokat leszámítva nincs költségvonzata.
Arra a műsorvezetői felvetésre, hogy a feszültségeket feltehetően a kormány is érzi, különben a pénzügyminiszter nem jelentette volna ki, hogy jövõre nem tervezik a költségvetési csökkenés hasonló drasztikus csökkenését, a miniszterelnök kifejtette: „A költségvetési hiány engem azért zavar, mert azt jelenti, hogy az állam túlköltekezik, és a vállalatoknak kevesebb pénz jut a fejlesztésre. A 2003-as célkitûzés azonban túl ambíciózus volt, viszont ha nem csökkentettük volna a költségvetés hiányát, akkor a vállalati fejlõdés nem következett volna be.”
Megvan a Manchester United új vezetőedzője, egy korábbi játékos veszi át az irányítást















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!