Medgyessy szerint a mezőgazdasággal minden rendben

Medgyessy Péterrel az európai uniós csatlakozás kapcsán készített interjút a BBC. A miniszterelnök elmondta, hogy a tíz csatlakozó ország közül Magyarország mezőgazdasága a legfelkészültebb arra, hogy a csatlakozásból jól kerüljön ki.

MNO
2004. 04. 26. 9:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Medgyessy Péter kifejtette, hisz abban, hogy Magyarország számára komoly esélyek nyílnak a csatlakozással. Nincs olyan példa a történelemben, hogy valamely ország ne győztesként került volna ki a csatlakozásból. Az összes később csatlakozó ország jól járt azzal, hogy az unió tagja lett. Úgy hiszem, Magyarország ugyanígy jár majd, és biztosan az első három között lesz – fogalmazott a miniszterelnök.

Arra a kérdésre, hogy a magyar állampolgárok hogyan vélekednek a csatlakozásról, rövidtávon a csatlakozás előnyeit vagy hátrányait fogják-e érzékelni, Medgyessy Péter elmondta: a Himnuszban is benne van a búslakodás, a balsors. A magyar természet aggodalmas, borús, de talán most először kerülünk olyan helyzetbe, hogy ezeket félre lehet tenni. „A politikai pártok egy része sajnos tesz arról, hogy az emberek aggódjanak, hogy féljenek az ismeretlentől” – emelte ki. A kormánynak ezzel szemben az a dolga, hogy cselekvésre buzdítson, hogy segítse az embereket az alkalmazkodásban, és elfogadtassa velük, ez nagyszerű lehetőség nemcsak a jövőben, de a jelenben is. Sokan nem tudják kivárni, hogy tíz év múlva jobb legyen, most szeretnének jobban élni.

A BBC riportere szerint a mezőgazdasági dolgozók aggódnak leginkább. Arra a felvetésre, hogy mennyire jogosak ezek a félelmek, a kormányfő leszögezte: „A tíz csatlakozó ország közül egyértelműen Magyarország mezőgazdasága a legfelkészültebb arra, hogy a csatlakozásból jól kerüljön ki.” Nagy mulasztást kellett pótolni az elmúlt két évben, mert nem voltak meg az intézmények – az európai kifizetőhelyek, az állat- és növényegészségügyi állomások, az élelmiszer-minőséget ellenőrző intézmények. Ezek kellettek, hogy nyugodt lelkiismerettel csatlakozhassunk.

Rendezni kellett a korábban felgyülemlett adósságot, fejlesztési lehetőségeket kellett nyújtani, hogy a mezőgazdasági dolgozók alkalmazkodhassanak, fejlődhessenek az unióban. Innentől minden azon múlik, hogy az emberek mennyire érzik a megnyíló esélyek nagyszerűségét. A feltételeket megteremtettük, azt azonban sosem lehet mondani, hogy maradéktalanul felkészültünk – hangsúlyozta Medgyessy Péter. A ’98 és 2002 közti kormányzás elmulasztotta a mezőgazdasági szektor fejlesztését, így a mi feladatunk volt ennek pótlása – mondta a miniszterelnök. Természetesen lesznek, akik nem járnak majd jól, ezt ki kell mondani; ezért készülünk arra, hogy számukra is normális életet biztosítsunk. „A mezőgazdaságból minél több embernek meg kell tudni élni. Ehhez szükség van a fejlesztésekre és a pénzügyi háttérre. Az idős embereknek, akik már nem tudnak alkalmazkodni a változásokhoz, nyugodt öregkort kell biztosítani, ezért találtuk ki azt a konstrukciót, hogy föld ellenében életjáradékot biztosítunk” – fogalmazott Medgyessy. Egy másik kategóriától is elvárható, hogy igazodjon az új világhoz, de nem biztos, hogy ők a mezőgazdaságból tudnak majd megélni. Ezért alakította ki a kormány vidékfejlesztési koncepcióját, és kezdett el számos térségben fejlesztéseket, amelyek némi átképzéssel a borturizmuson, a gyógy-idegenforgalmon, különböző szolgáltatási központokon keresztül a vidéki Magyarország számára megélhetési lehetőséget biztosítanak. Ha ezt a három kategóriát jól kezeljük, a magyar vidék boldogulni fog a következő időszakban

Arra a kérdésre, hogy mit szól a kormányfő azon véleményekhez, amelyek azt jósolják, hogy két-háromszáz ezer ember munkahelye válhat feleslegessé a mezőgazdaságban, Medgyessy Péter elmondta, hogy az aggodalmak tört része sem igaz. „Néhány ezer ember életét biztosan negatívan befolyásolja majd a csatlakozás, de nem százezrekről lesz szó” – szögezte le a kormányfő.

A többsebességű Európáról a miniszterelnök kijelentette, hogy már elérkezett. A schengeni egyezmény, a határőrizeti rendszer egyes országokban működik, másokban nem, és az elkövetkezendő időkben még inkább így lesz. Egyesek hamarabb, mások később tudnak csatlakozni a rendszerhez. Ugyanez igaz az euróra is. Van ország, amely vállalta, és tudja is tartani a követelményeket, van, amelyik nem. Úgy általában szétválasztani Európát gyors és lassú országokra, szerencsétlen lenne, a probléma bizonyos részkérdésekben van jelen – mondta Medgyessy Péter.

A miniszterelnök kiemelte, hogy Magyarországon a fejlődés belső motorja az infrastruktúra fejlesztése, különböző szolgáltatóközpontok létesítése és a kutatás fejlesztése. Ez a három fő fejlesztési terület a magyar gazdaságpolitikában. Az infrastruktúra új munkahelyeket teremt, beruházási lehetőségeket nyit meg, hiszen az autópálya-építés- és -fejlesztés létfontosságú. Magyarország földrajzilag nagyszerű helyen fekszik, kelet és nyugat között, különböző kereskedelmi utak találkozásánál. Ezt ki kell használni, így a logisztikai központok létesítése fontos szerepet játszik a közeljövőben. A harmadik területre jó példa Finnország, amely így tudott komoly sikereket elérni. Mi az egyetemek környékén akarunk kutatóbázisokat létrehozni, mert ott korszerű ismeretekkel rendelkező fiatalok vannak jelen, ők képesek igazán a kutatás-fejlesztés fellendítésére – mondta a kormányfő.

Az interjúban Medgyessy Péter többek között elmondta, hogy küzdöttek azért, hogy az európai alkotmányba bekerüljenek a kisebbségi jogok kérdései. Sürgetjük, hogy minél gyorsabban folytatódjék a bővülés, remélem, hogy Románia és Bulgária is rövidesen uniós tag lehet.

Forrás: bbc.co.uk

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.