A svéd közszolgálati televízió április 4-én arról adott hírt, hogy az IKEA bútorkereskedelmi lánc 77 éves alapítója, Ingvar Kamprad – 55 milliárd dollárra tehető vagyonával – a leggazdagabb ember a világon, megelőzve a 46,6 milliárdos vagyonnal rendelkező Bill Gates Microsoft-vezért is. A televízió a Veckans Affaerer nevű stockholmi üzleti hetilapból vette át a hírt.
Marianne Barner, az IKEA szóvivője április 5-én cáfolta a hírt, mondván: a lista téves adatok alapján készült. A lap ugyanis figyelmen kívül hagyta, hogy Kamprad 1982 óta nem tulajdonosa a vállalatnak, hiszen az már a Dutch Stichting INGKA Foundation tulajdonában áll. A 31 országban jelen lévő vállalatot ezzel szemben úgy tekintették a lista összeállítói, mintha az még mindig az alapítóé lenne. Az IKEA szóvivőjének nyilatkozatát erősítette meg a Forbes magazin egyik szerkesztője is, aki szerint a svéd magazin elemzői rosszul számoltak.
Ugyanakkor a CNN szerint elképzelhető, hogy ha Kamprad nem is, de a tőzsdeguru Warren Buffett gazdagabb Bill Gatesnél. Bár Buffett vagyonát a legutóbbi Forbes listán „mindössze” 42,9 milliárd dollárra becsülik Gates 46,6 milliárdos vagyonával szemben, de év eleje óta a Microsoft-részvények árfolyama 4,5 százalékkal esett (ennélfogva Gates vagyona 45 milliárd dollár körüli), miközben Buffett befektetési társasága, a Berkshire Hathaway részvényei erősödtek.
A CNN szerint ezért Buffettnek most több mint 45 milliárd dolláros vagyona van, azaz már meg is előzhette a Microsoft-vezért – adta hírül a hvg.hu.
Babis titkot leplezett le, Ukrajna nem fizetett















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!