Megvalósulhat az erdélyi magyar autonómia?

A konferenciák, a belső dialógus és a román féllel való állandó véleménycsere eredményeként az erdélyi magyar társadalom elérheti az automómia megvalósulását – mondta Andreas Gross, az Európai Tanács svájci képviselője egy nemzetközi konferencián.

MNO
2004. 04. 02. 12:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nincs ellentmondás az európai integráció és a regionális autonómia között. A régió megerősítése az integráció feltétele, a kettőt párhuzamosan kell elérni – fejtette ki Andreas Gross, az Európai Tanács svájci képviselője a 2004 április 1-én Szovátán kezdődő kétnapos Autonómia és Integráció című nemzetközi konferencián.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Pro Minoritate Alapítvány által szervezett két napos tanácskozást Tőkés László, az EMNT elnöke nyitotta meg, kiemelve, hogy a mostani konferencia az első a maga nemében, “hisz most sikerült először behozni a témát Románia határain belülre”. Tőkés kifejtette, az európai politikai gondolkodásban egyre nagyobb teret hódít az autonómia és az ún. Gross-jelentés felébreszti bennünk azt a reményt, hogy a politikai tettek mezején is elképzelhető az áttörés. “Nemcsak összmagyar egyetértésre, hanem román és külföldi barátaink segítségére is szükségünk van. Önkormányzati igényeinket Bukarest elé vittük és ugyanezt kell tennünk az európai fórumok irányába is” – fejezte be beszédét Tőkés László.

A konferencia első panelljében rangos nemzetközi meghívottak kaptak szót, akik ismertették a hallgatósággal az általuk képviselt kisebbségek, több esetben évtizedek óta folyó harcát az önrendelkezés érdekében. Andreas Gross svájci képviselő elmondta, hogy az autonómia erősíti a demokráciát, ugyanis közelebb viszi a hatalmat az egyszerű emberhez és ugyanakkor egyetlen módja a nemzeti kisebbségek sikeres integrálásának, a kisebbségi lakosság lojális polgárokká tételének. Gross szerint az autonómia sikeres megvalósulásához szükséges, hogy az autonómia mindig a központi hatalom és a régió közötti egyezség eredménye legyen, az egyezségnek dinamikusnak kell lennie, meg kell határozni, hogy a hatalommegosztás során mely kompetenciák maradnak a központi hatalomnál és melyeket veszi át a regionális hatóság, a régiónak képviseltetnie kell magát központi szinten is, a régió által átvett kompetenciákkal demokratikusan kell gazdálkodni, biztosítani kell a régióban kisebbségben levő többség képviseletét, a régió lakossági arányának megfelelően biztosítani kell a működéshez szükséges pénzalapokat, biztosítani kell a párbeszéd intézményes kereteit a vitás kérdésekben és a nemzetközi közösségnek szerepet kell vállalnia.

Szilágy Zsolt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke a teremben levőket ámulatba ejtette bejelentésével, miszerint a bukaresti kormány késznek mutatkozik tárgyalni az autonómiáról, majd egy későbbi felszólalásában lelőtte az április elsejei tréfát.

A svájci SENCE alelnöke, Komlóssy József ismertette a kantonok országának évszázadok óta működő hatalommegosztási modelljét, kiemelve, a modern korban a konfliktusok már nem az államok között, hanem azon belül jelentkeznek.

Christoph Pann, a Dél-Tiroli Etnikai Csoportok Intézetének elnöke az észak-olaszországi tartomány autonómia-modelljét vázolta, ahol a németajkú kisebbség 1971 óta rendkívül tág körű autonómiával rendelkezik.

Ignasi Guardans, Európa Tanács képviselő a katalán kisebbség évszázados autonómiatörekvéseit ismertette, hangsúlyozva, az észak-spanyolországi tartomány helyzete specifikus, ugyanis nincs ún. anyaországa, mindenért maguk kell megküzdjenek.

Gunnar Jansson, Európa Tanács képviselő, Románia volt raportőre a finnországi svéd kisebbség mindenki által irigyelt autonómiáját mutatta be. Elmondta, hogy az Åland-szigeteken élő svéd anyanyelvűek integrációja a finn társadalomba pontosan a tágkörű autonómiának köszönhető.

Hámos László, a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítvány elnökének a kérdésére, hogy tehet a nemzetközi közösség az erdélyi magyar autonómiatörekvések megvalósulása érdekében, Andreas Gross elmondta, hogy szerinte a hasonló konferenciák, a belső dialógus, a román féllel való állandó véleménycsere eredményeként juthat el a román és ezen belül az erdélyi magyar társadalom oda, hogy ne lehessen visszaút az autonómia megvalósulása irányából.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.