Minimum 835 millió forint a parlagfű ellen

A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség azt kéri a kormánytól, hogy a parlagfű elleni védekezésre szánt összeget minimum annyira emeljék meg, mint amennyi az adó egy százalékából összegyűlt erre a célra.

MNO
2004. 04. 01. 15:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarországon több mint kétmillió ember szenved parlagfű-allergiában, és ez a szám minden évben növekszik – emeli ki közleményében a Fidesz .

A szocialisták választási ígéretei között kiemelt helyen szerepelt a parlagfű-mentesítés, mégsem támogatták a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség parlagfű elleni védekezésről szóló törvényjavaslatát. Egy határozati javaslattal legalább azt sikerült elérni, hogy a költségvetésben 1,5 milliárd Ft-ot különítsenek el a védekezésre, és az e célra felajánlott személyi jövedelemadóból származó 1% döntő része parlagfű-mentesítésre kerüljön felhasználásra.

Ez az összeg kevésnek tűnt a probléma megoldásához; arra azonban senki nem számított, hogy a programot már akkor ellehetetlenítik, amikor az még el sem kezdődhetett. Sajnos pontosan ez történt: a Draskovics-csomag részeként a szocialisták 800 millió Ft-ot zároltak a parlagfűkasszából. A helyzetet súlyosbítja, hogy sem a minisztériumok, sem az APEH nem tudnak választ adni arra a kérdésre, hol van az a 835 millió Ft, amely a személyi jövedelemadók 1 százalékából gyűlt össze – szögezi le a közlemény.

Tény az, hogy a szocialisták mindössze 700 millió Ft-ot hagytak a parlagfű-mentesítésre. Ebből az összegből azonban nem valósítható meg hatékonyan. Ezért a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elvárja a kormánytól, hogy legalább annyi pénzzel egészítse ki a parlagfű elleni védekezésre szánt összeget, mint amennyit erre adójuk egy százalékának felajánlásával a polgárok és az allergiában szenvedő betegek áldoztak. A polgárok pedig joggal várják el a kormánytól, hogy elszámoljon a befizetett összeggel – fogalmaz a közlemény.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.