Moszkvát a szél is óvta

Egy moszkvai gyárban történt baleset során felszabaduló ammóniafelhő veszélyeztette az orosz főváros polgárait. – Putyin enyhítene a drákói gyülekezési törvényen. – Magánkézbe kerülhetnek Szentpétervár műemléképületei

Tar Zsuzsanna
2004. 04. 27. 11:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

izvestia.ru

Több ezer moszkai válhatott volna fogyatékossá és több százan halhattak volna meg annak a tűznek a következményeként, amely a napokban ütött ki egy moszvai hűtőüzemben. A négy emeletes gyárnak felrobbant egy egyik része, majd lángok csaptak fel az épületben. A magas hő hatására egy nagy méretű ammóniafelhő keletkezett, ám a kiérkező tűzoltók úgynevezett vízporral leszorították a földre a felhőt, amelyet néhány perc múlva a keleti szél elsodort egy közeli erdő felé, így a város súlyos légszennyezéstől és mérgezéstől menekült meg. A baleset következtében megolvadtak az üzemben tárolt fagyasztott baromfik, amelyeket most az illetékesek sürgősen el akarnak adni. Az orvosok szerint a hús veszélyes az emberi szervezetre, hiszen az ammónia valószínűleg átszivárgott a már becsomagolt csirkékbe is. Az üzem vezetői viszont állítják: a húst lehet fogyasztani, csak le kell mosni, bár furcsa, erős szag esetén ők is inkább azt tanácsolják, hogy ne egyék meg az árut a vevők.


Az orosz kormányfő, Vlagyimir Putyin mint az emberi jogok védelmezője lépett fel az orosz duma előtt, ugyanis kiegészítő javaslatokat terjesztet az orosz országgyűlés elé, amelyek enyhítenék az állampolgárok gyülekezési jogait korlátozó szigorú törvényt. A jogszabállyal kapcsolatban az orosz országgyűlésben a kétharmados többséggel rendelkező Egységes Oroszország párt tagjai ma meghallgatják Jevgenyij Szidorenko igazságügyi miniszterhelyettest is. Az Izvestia szerint Putyin maga is támogatta a törvény jelenlegi változatát, amelyben kikötötték, hogy az állampolgárok csak bizonyos helyeken és időpontokban demonstrálhatnak. A sokat változtatott törvény módosításai után most már csak az lesz a kérdés, hogy a kabinet hogyan tudja kordában tartani az orosz nép részéről néha igencsak fellángoló indulatokat – szögezi le a lap.


utro.ru

Magánkézbe adná Szentpétervár műemléknek számító épületeit Valentin Matvienko, a város kormányzója. Szentpétervár jelenlegi állapota miatt a vezetőnek talán már indoklást sem kellene adnia erre a gondolatra, hiszen az egykor szebb időket látott vidék ma csak megkopott másolata a gyönyörű városnak, amelynek központja elkeserítő látvány. Szentpétervár évről-évre rosszabb állapotba kerül. Bár az északi város 300-ik évfordulója alkalmából a városatyák nagy hévvel próbálták becsalni a látogatókkal együtt a bevételt is a lakóházak és a műemléknek számító épületek felújítása céljából, a terv nem volt túl sikeres.

Valentin Matvienko bejelentésére zúgolódni kezdtek a szakemberek és a város lakói is, ugyanis kétségbevonták a magántulajdonosok igyekezetét arra nézve, hogy megőrízzék a régi házakat eredeti mivoltukban. Bár Matvienko arra hivatkozik, hogy valamilyen módon szabályozni lehetne az új tulajdonosok jogait, a szakemberek válaszukban hangsúlyozták: miután magánkézbe kerülnének az objektumok, a tulajdonos azt tehet velük, amit csak akar.

Szentpétervár igencsak tömött történelmi műemléképületekkel, hiszen tulajdonában 7,5 ezer ingatlan van, míg Moszkvában ez a szám csak 3,5, Oroszország területén összeségében pedig 75 ezer ilyen jellegű objektum épült. Az orosz dumában néhányan pozitívan szóltak Matvienko ötletéről, miközben arra a törvényre hivatkoztak, amely megengedi több ingatlan magánkézbe adását, kivéve a Kremlt. A cikk szerzője viszont arra int, hogy a terv elfogadása a műemléképületek hanyatlásához vezetne. Példának hozza fel, hogy a vonatkozó 1996 óta „kúszó” törvény miatt már jó néhány történelmi jellegű objektum ment tönkre.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.