MSZOSZ: kampány helyett ezúttal csak felvilágosítás?

A csúcsvezetés közlése szerint nem, egyes elnökségi tagok szerint viszont „direktbe nem” vesz részt az MSZP uniós kampányában a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ). A szervezet éppen a napokban állapította meg, hogy lényegében nem teljesültek a Medgyessy Péterrel még miniszterelnök-jelöltként kötött megállapodásban foglaltak.

Bákonyi Ádám
2004. 04. 02. 9:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MSZOSZ nem vesz részt az MSZP uniós választási kampányában – közölte kérdésünkre Kordás László, a szervezet alelnöke. Ismert: noha a konföderáció hétfői nagygyűlésén megállapították, hogy a választások előtt Medgyessy Péterrel kötött megállapodásban foglaltak lényegében nem teljesültek, Wittich Tamás elnök további együttműködést ajánlott a miniszterelnöknek és kijelentette: abban érdekeltek, hogy az MSZOSZ elvárásaival egyetértő képviselők jussanak az Európa Parlamentbe.

Kordás – aki a szocialista párt tagja – elmondása szerint, munkahelyi szinten „uniós munkavállaló leszek” címmel folytatnak felvilágosító programot, ám – hangsúlyozta – ennek nem lesz része a szocialista jelöltek melletti kampány. Az MSZOSZ elnökségéből az MNO-nak viszont úgy fogalmaztak, hogy „direktbe nem lesz kifejezett politikai kampány”, ugyanakkor „mindenki beszél mindenkivel”.

Megtudtuk, hogy a megyei jogú városokban az MSZP és az MSZOSZ is tart a csatlakozással kapcsolatos rendezvényeket. Bár egyértelmű választ nem kaptunk, nem is cáfolták, hogy egyes események közös szervezésben valósulhatnak meg, illetve, hogy szocialista politikusok vennének részt szakszervezeti rendezvényeken és fordítva.

Az MSZOSZ-t alkotó szakszervezetek kivették a részüket az MSZP programjának széles körben történő ismertetésében, a szocialista képviselő-jelöltek támogatásában – olvasható az MSZOSZ honlapján a 2002-es választások „programalapú együttműködésének” értékelésében. Eszerint „MunkaErő több tízezres példányszámai, röplapok százezrei, a kampányrendezvényeken résztvevő munkavállalók tízezrei segítettek abban, hogy minél szélesebb körben legyenek ismeretei az embereknek arról, hogy miért kell a kormányváltás, miért kell a szocialisták jelöltjeire szavazni. Sokak sokszínű munkája kellett ahhoz, hogy győzzenek azok az erők, amelyek egyetértenek a szociális fordulatban, a munkavállalók életkörülményeinek javításában, erősíteni kívánják a szakszervezetek társadalmi szerepét, a munka világában a munkáltató és a munkavállaló közötti egyensúly kialakítására törekszenek”.

Emlékezetes, az MSZOSZ már tavaly novemberi nagygyűlésén faggatta volna Medgyessy Pétert, miért nem teljesültek a fenti ígéretek, ám a miniszterelnök lemondta a nyilvános beszámolót. A kormányfő később viszont dolgozószobájában, titokban fogadta az MSZOSZ felső vezetését. Az egyeztetésről készült emlékeztetőt az MSZOSZ nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.