A play-off első, a bajnokság 23. fordulójának rangadóját vasárnap 14 órától játssza a Debrecen és az Újpest.
A két együttes eddig 64-szer találkozott az élvonalban, a hazaiak 11, a lila-fehérek 32 győzelmet arattak, 21 alkalommal döntetlennel zárult a csata. A hajdúsági városban is a vendégek vannak előnyben, 12-szer nyertek, míg a hazai együttes 11 döntetlen mellett csak kilenc sikert ért el. A 2003-2004-es bajnokságban az Újpest hazai pályán 3-1-re nyert, míg Debrecenben 3-3-as eredmény született.
– Nyilvánvaló, hogy az Újpest ellen sokkal nehezebb dolgunk lesz, mint Győrben. Most tíz olyan mérkőzés következik, amikor a közvetlen riválisok ellen játszunk és mondhatjuk bátran, hogy a felsőház minden mérkőzésének eredménye azonnal átrendezheti a tabellát. A három pontok megszerzése a tét, a döntetlen egy állóháború, éppen ezért az a célunk, hogy minden mérkőzést megnyerjünk – mondta Szentes Lázár, a debreceniek vezetőedzője a klub internetes oldalának.
Kollégája, Mészöly Géza tavasszal mutatkozott be az élvonalban, s eddigi mérlege: 5 győzelem, 1 vereség.
– Nemcsak az udvariasság mondtatja velem, de az NB I-ben jelenleg az egyik legjobb csapat a DVSC, amely főleg otthon életveszélyes, hiszen a közönség nagyszerűen segíti a csapatot, úgyhogy nehéz mérkőzés vár ránk – jegyezte meg a volt válogatott védő. – Mondom ezt annak ellenére, hogy jó formában vagyunk, sikeresen szerepelünk, ám ugyanezt elmondhatja magáról a Debrecen is, hiszen szerdán idegenben öt gólt rúgott a Győrnek. Éppen ezért nagyon jó mérkőzésre számítok, amely úgy gondolom, hogy abszolút háromesélyes, mivel két jó formában lévő együttes csap össze vasárnap.
Mészöly Géza optimizmusát növelheti, hogy csupán egy játékosára – az eltiltott Tamásira – nem számíthat a cívisvárosban.
A listavezető Ferencváros egyértelmű favoritként fogadja a Sopront, s nagy kérdés, hogy folytatódik-e Szűcs Lajos remek sorozata. A válogatott kerettag kapus legutóbb az őszi idény záró fordulójában, az Újpest elleni találkozón kapott gólt, 609 perce érintetlen a hálója. Az FTC-ben nem játszhat a Győr ellen agyrázkódást szenvedett Dragóner.
A címvédő MTK FC a pontvadászat meglepetéscsapatánál, a Balaton FC-nél vendégeskedik, s a találkozó háromesélyes. Tavasszal már összecsapott a két együttes Siófokon, s a fővárosi kék-fehérek 2-0-ra nyertek.
A 23. forduló (rájátszás) műsora:
Szombat:
Felsőház:
Ferencvárosi TC – Matáv-Sopron 18 óra, vezeti: Szarka
Balaton FC-MTK FC 19 óra, vezeti: Megyebíró
Alsóház:
Pécs–Zalaegerszeg 19 óra, vezeti: Bede
Győr–Videoton 19 óra, vezeti: Erdős
Békéscsaba–Haladás 19 óra, vezeti: Sápi
Vasárnap:
Debrecen–Újpest FC 14 óra, vezeti: Fábián
Az állás:
1. Ferencvárosi TC 22 12 8 2 29-15 44
2. Balaton FC 22 12 5 5 24-11 41
3. DVSC-MegaForce 22 11 6 5 34-17 39
4. MTK FC 22 10 8 4 35-21 38
5. Újpest FC 22 9 8 5 32-22 35
6. Matáv FC-Sopron 22 8 7 7 35-28 31
A góllövőlista élcsoportja:
9 gólos:
8 gólos:
7 gólos:















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!