Négy bűnözőt is elfogtak az erzsébetvárosi rendőrök

A vasárnap folyamán négy körözött bűnözött is elfogtak a rendőrök Erzsébetvárosban - értesült a HavariaPress.

MNO
2004. 04. 19. 10:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A járőrök először a Rózsa utcában kora hajnalban igazoltattak egy középkorú férfit, aki körözés alat állt. A 49 éves budapesti férfi ellen a XVIII. és XIX. kerületi bíróság adott ki elfogatóparancsot lopás miatt.

Ugyancsak bíróság körözte azt a férfit, akit a nyomozók egy órával később, a Blaha Lujza téri aluljáróban igazoltattak. A 39 éves tiszabői lakos ellen a Szolnoki Városi Bíróság adott ki körözést, ittas járművezetés miatt.

A kerületben szolgálatot teljesítő járőrök elfogási sorozata napközben is folytatódott, pár perccel tizenegy óra után ugyanis ismét egy bíróság által keresett férfira figyeltek fel, ezúttal a Baross téren. A 36 éves budapesti lakost a készenléti rendőrök igazoltatták a Keleti pályaudvar közelében, majd megállapították róla, hogy a XX. és XXI. kerületi bíróság garázdaság miatt körözte.

Vasárnap este pedig a Wesselényi utca egyik lakásában csaptak le a rendőrök egy huszonéves férfira, akit sikkasztás miatt kerestek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.