Néhány éven belül véget érhet a Windows uralma

A Microsoft operációs rendszere az elkövetkező néhány évben elveszti jelenlegi dominanciáját – jelentette ki a világ legnagyobb elemző cégének, az IDC-nek egyik szakértője. Avneesh Saxena szerint a teljes piac 90 százalékát magáénak mondható Windows részesedése három év múlva már csak 58 százalékot tesz majd ki.

MNO
2004. 04. 26. 15:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A különböző feladatok eltérő operációs rendszereket igényelnek, és az eszközök széles skálája a Microsoft piaci részesedésének csökkenését idézi majd elő. Az elemző szerint három év múlva a Windows már csak a számítógépek 58 százalékán lesz jelen kliens operációs rendszerként, a kommunikációs eszközöknek pedig 6 százalékán találkozhatunk majd vele. Az időszak nagy nyertesének a Symbiant nevezte meg, amely részesedését 17 százalékosra növeli majd, és a digitális videófelvevőkben futó Linux is 5 százalékot hasít majd ki a piacból.

Avneesh Saxena úgy véli, a szerverpiac is megoszott marad: a Unix-alapú rendszerek 36 százalékkal megőrzik vezető helyüket, a Windows-nak pedig 35 százalékos lesz a részesedése. A Linux operációs rendszernek 15 százalékos eredményt jósol Saxena., aki szerint a jövő legnagyobb kihívása a vállalati informatikusok számára az egyre bonyolultabbá váló informatikai rendszerek lesznek.
(pcforum.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.