Az ötlet szülőatyja Glenn Sudano volt, aki a 82 szerzetesből álló New York-i közösség vezetője. Suado atya azután fogalmazta meg és tette fel a szerzetesrend honlapjára a petíciót, miután megnézte A passiót, amelynek szerinte természetes folytatása lehetne Szent Ferenc realisztikus ábrázolása. „A szenteket gipszbe zárják, pedig valójában sokkal erőteljesebbek, izgalmasabbak, érdekesebbek és emberibbek” – idézi a Reuters Glenn atyát, aki elégedetlen a Szent Ferencről készült eddigi filmekkel: szerinte azok leginkább karikatúrák.
Franco Zeffirelli Napfivér, Holdnővéréről például úgy vélekedik, hogy az „kasztrálta és leegyszerűsítette Szent Ferenc figuráját, és hippit csinált belőle”, Liliana Cavani 1989-es Francescójáról pedig azt mondta, hogy hatalmas baklövés volt Szent Ferenc szerepét Mickey Rourke-ra osztani.
Glenn atya A passióval viszont annál elégedettebb: nyílt levelében „rendkívüli szent műnek” nevezi a filmet, és arra kéri Gibsont, hogy „készítsen folytatást, amely megmutatja a világnak, mi történik, amikor valaki teljes lényével válaszol Krisztus passiójára, kínszenvedésére.” A szerzetesek vezetője reménykedik abban, hogy Gibson munkatársai fogadják őt, és tárgyalhat velük a tervezetről, a legfontosabb számára azonban mégsem Gibson, hanem Szent Ferenc: „Ha Mr. Gibson nem vállalja a felkérést, akkor talán lesz majd egy lengyel rendező vagy valaki más – ezért fordítottuk le a levelet olaszra, németre és lengyelre is. A fő az, hogy valaki méltó filmet készítsen Szent Ferencről.”
A „tiszteletteljes kérést” a rend honlapján, a franciscanfriars.com-on lehet olvasni.
Forrás: cinematrix.hu
Orbán Viktor: Nálunk nincs lapítás, nincs sunnyogás + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!