Koltai Tamás lapunknak úgy reagált az elhangzottakra: egy évvel az üzemzavar után végre lelepleződött a valódi oka annak, hogy akár az alkotmányellenesség vádjának is kitéve magukat, miért titkolták a szerződéseket, miért igyekeztek megakadályozni, hogy tiszta és világos kép alakuljon ki az üzemzavar keletkezéséről, annak körülményeiről. – Kocsis István vezérigazgató tehát nem az erőmű élén végzett munkája miatt, hanem valami másért számít jó vezetőnek – fogalmazott a honatya, feltéve a kérdést: mit tudhat az atomerőmű szocialisták által kinevezett első embere?
Orosz Sándor MSZP-s honatya a Magyar Nemzetnek kijelentette: a Fidesz azért támadta a paksi üzemzavar idején Kocsis István vezérigazgatót, hogy ezzel kiváltva a kormányoldal ellenreakcióját, amely így majd megvédi a vezetőt. Utalva arra, hogy Kocsis máig a paksi létesítmény első embere, Orosz Sándor úgy vélekedett: végül ez a politikai logika működött is. Mint mondta, a felelősség megvizsgálására vonatkozó kérdés ebben a helyzetben, amikor úgyis politikai relációban dől el, teljesen értelmét is veszti.
Két kutyaszán védi Grönlandot?















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!