Persányi Miklós Pro Natura Díjat adományozott Dr. Aradi Csabának, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatójának, Bozsóné Dr. Margóczi Katalinnak, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Kara docensének, Dosztányi Imrének, a Természetbúvár magazin főszerkesztőjének, A Hortobágyi Természetvédelmi Kutatótábornak és Dr. Kalotás Zsoltnak, az Országos Környezet- és Vízügyi Főfelügyelőség főosztályvezető-helyettesének.
Pro Natura Emlékplakettet vehetett át Agárdy Sándor, a Tornyospálcai Általános Iskola igazgatója, Barcza Gábor, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park természetvédelmi őre, őrkerület-vezetője, Becsei Ferenc, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság őrszolgálati osztályvezetője, a Budapesti Denevérvédelmi Csoport,
Dr. Harka Ákos haltani kutató, a tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnázium nyugalmazott tanára, Horváth Ildikó, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi területi felügyelője,
Dr. Ilosvay György, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar adjunktusa, Dr. Puky Miklós, a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete tudományos munkatársa, Dr. Tölgyesi István, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság biológusa és Vajda Zoltán, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság osztályvezetője.
Persányi Miklós Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott Ács Lászlónénak, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság agrár szakfelügyelőjének, Barta Jánosnénak, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság pénzügyi- és gazdasági osztályvezetőjének, Borián Györgynek, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főigazgatóság projektmenedzserének, Gyöngyössy Péternek, a Kerekerdő Alapítvány elnökének, irodavezetőnek, Hídvégi Péternek, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat természetvédelmi előadójának, Horváth Gyula Jánosnak, a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság tájegységvezetőjének, Megyer Csabának, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi osztályvezetőjének, Staudinger Istvánnak, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság őrkerület-vezetőjének, Dr. Tallósi Bélának, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság őrkerület vezetőjének és Weisz Zoltánnak, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság osztályvezetőjének.
Lakatos Márk-botrány: fontos döntést hozott a bíróság















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!