A Pénzügyminisztériumban a Nemzeti Fejlesztési Hivatal közreműködésével elkészített dokumentum kevésbé optimista számokat tartalmaz, mint amit tavaly feltételezett a kormány.
Az optimista verzió szerint is kevesebb mint a fele lenne a csatlakozási tárgyalásokon tervezett összegnek a hazánk által realizált pénzügyi haszon idén. A költségvetési törvényben lefektetett 83,6 milliárdos nyereséghez képest az optimista számítás 36,6 milliárd forintos többletet mutat.
A pesszimista változat ráfizetéses eredményt ad: a költségvetésben megjelenő és a költségvetésen kívüli támogatások összegénél 46,2 milliárd forinttal több lesz a magyar befizetési kötelezettség. A jelentés szerint a csatlakozási szerződésben és más közösségi jogszabályban sincs jogi garancia arra, hogy az új tagállamok nem lehetnek nettó befizetők. A befizetendő összes tétel összege 157-158 milliárd forint körül várható. Az unió költségvetéséből kapható források tekintetében a csatlakozási tárgyalásokon csak a kötelezettségvállalási összegekről, vagyis a hazánk részére 2004–2006 között meghatározott keretösszegről született megállapodás. Ez nem vagy nem feltétlenül egyezik meg a ténylegesen kifizetendővel.
A közösség „felajánlása” és a támogatás tényleges felhasználása között évek telnek el, s a források felhasználásának sebessége az előre tervezettnél lassabb. Ha a támogatást a meghatározott határidőn belül nem használják fel, az összeget a kedvezményezett ország végleg elveszíti. Az előcsatlakozási támogatások (PHARE, ISPA, SAPARD) esetében a tervezetthez képest mindig alacsonyabb volt a kifizetés. Tavaly a tervezett 95 milliárd helyett 30 milliárd volt a felhasználás. Az adott programciklus egészét tekintve azonban hazánk az EU-forrásokat kis veszteséggel használta fel. Bár több alkalommal adódtak olyan programok, amelyek kudarcot vallottak, a hazánknak juttatott keretek egészét tekintve a felhasználás aránya általában jóval 90 százalék felett alakult. A jelentős forrásvesztés lehetősége minden évben és jelenleg is fennáll – olvasható a dokumentumban.
A Magyarország részére biztosan kifizetendő egyetlen rögzített forrás a szabadon felhasználható EU-s visszatérítés. Ennek összege 44,7 milliárd forintnak megfelelő euró, 260 forintos árfolyamon kalkulálva. Az idén a közvetlen termelői támogatások összege biztosnak tekinthető (77,8 milliárd forint), a közösségi szabályok szerint azonban csak jövőre utalják át.
Változatok a magyar–EU mérlegre
(milliárd forint, 2004)
– a csatlakozási tárgyalások lezártakor várt +83,6
– optimista forgatókönyv szerint +36,6
– pesszimista forgatókönyv szerint -46,2
XIV. Leó pápa fogadta a Nobel-békedíjas venezuelai ellenzéki politikust















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!