Szájer: A kormány nem tud lobbizni az ET-ban

A közelmúltban a magyar kormányzat gyenge érdekérvényesítő képességének köszönhetően az Európa Tanács elutasította, hogy a hazánkon is áthaladó észak-déli irányú közlekedési folyosó fejlesztése bekerüljön az anyagilag is támogatott harminc legfontosabb beruházás közé. A Tanács most a kishatárforgalomra vonatkozó rendeletet készül elfogadni, ami azért is fontos számunkra, mert nagyban érinti a határainkon túl élő magyar közösségeket. Ezúttal eredményesebben kellene lobbiznia a magyar kormánynak – jelentette ki Szájer József pénteki sajtótájékoztatóján.

MNO
2004. 04. 23. 16:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szájer József elmondta, hogy az Európai Néppárt képviselőcsoportjának magyar delegációja mindent megtett a kishatárforgalomra vonatkozó uniós jogszabálytervezet pozitív módosítása érdekében: „Sikerült elérniük, hogy az egyes határövezetek jövőbeli kijelölésénél ne csak a mechanikus 50 km érvényesüljön, hanem egy rugalmas rendszer kerüljön bevezetésre, amely figyelembe veszi az egyes közigazgatási egységek határait, az egyes települések adottságait, valamint a határsávban élő, nagy létszámú etnikai csoportok elhelyezkedését”.

Mint mondta, ez biztosítja azt, hogy a rendelet által nyújtott kedvezményeket minél szélesebb körben vehessék igénybe magyar állampolgárok és a határon túl élő magyar közösség tagjai; a javasolt 50 km-es kishatárövezet pedig megnyugtatóan rendezné a schengeni csatlakozásig, majd azt követően is a határon túl élő magyar kisebbség sorsát.

A kishatárforgalmi egyezmény könnyebb átkelést, bizonyos esetekben több évre szóló vízumot, munkavállalók számára pedig egyszerűsített átlépést jelenthet – mondta, hozzátéve, ennek óriási jelentősége van a Vajdaságban és Kárpátalján élő magyarok szempontjából.

Szájer József elmondta, hogy a delegáció által kialakított és képviselt javaslatokat az Európai Parlament figyelembe vette, és átvezette a Miniszterek Tanácsának megküldött határozatába, így az uniós jogszabálytervezet sikeres kimenetele ezt követően a magyar kormány kezében van, ezért levélben kérte a belügyminisztert arra, hogy a kormány a Tanácsban szintén küzdjön a javaslat elfogadásáért.

A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy tudomása szerint a Tanácsban vannak ellenzői a kishatárforgalmi rendszer bevezetésének. Szájer József emlékeztetett arra, hogy a kormány tehetetlensége miatt az ország legutóbb attól a lehetőségtől esett el, hogy az M6-os autópálya – az észak-déli közlekedési folyosó részeként – bekerüljön az EU kiemelten támogatott beruházásai közé.

Mint mondta, az Európai Parlamentben a 24 magyar megfigyelő közös lobbizása megnyerte a tervhez a plénum támogatását, ám a magyar kormánynak, amely a jelek szerint csak most tanulja a lobbizást, a Tanács szintjén már nem sikerült megszereznie a többség támogatását.

Forrás: fideszfrakcio.hu

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.