Mégsem fektet ma kábelt a lokátorállomás kivitelezője a Zengőn – hétfőn már fel sem vonultak a munkagépek a közeli depóból. A Bayer Center Építőipari Kft. illetékese reggel nyolckor bejelentette a környezetvédő aktivistáknak: a megbízó utasítására, míg radarral kapcsolatos végső döntés meg nem születik, nem folytatják az építkezést. A Civilek a Zengőért Mozgalom egyik ügyvivője, Bíró Ferenc az MNO-nak úgy nyilatkozott: a bejelentést örömmel fogadták, ám a folyamatos őrséget mindaddig fenntartják, míg el nem dől a Zengő sorsa. – A honvédelmi tárca korábban úgy nyilatkozott, Virágvasárnap szünetelnek majd a munkálatok, tegnap hajnali ötkor mégis el akarták kezdeni a kábelárok mélyítését, csak az aktivisták éberségén múlt, hogy a munkálatok mégsem folytatódtak – magyarázta a környezetvédő, aki érdeklődésünkre elmondta: a Honvédelmi Minisztérium feléjük nem erősítette meg a munkálatok felfüggesztését. Időközben a tárca közleményben adta hírül: a honvédelmi miniszter felfüggesztette az építkezést.
– A munkálatok felelős vezetője reggel nyolckor tette meg a bejelentést, ezt követően csökkentettük a helyszínen lévő aktivisták számát. A jövőben 10-15 környezetvédő vigyázza éjjel-nappal a Zengőt – mondta Bíró Ferenc. Kitért arra is: az elmúlt időben egyre nőtt az érdeklődés e természetvédelmi terület iránt; hétvégén úgy festett a hegyoldal, mint egy város sétálóutcája – fogalmazott a környezetvédő, hangsúlyozva: mozgalmukat a civil szabadság szimbólumának tekintik, hiszen Bős–Nagymaros óta ez a legnagyobb civil megmozdulás.
A hegyen nemcsak az őrizet, hanem az úgynevezett Zengő védvár is megmarad – itt készítik a tájékoztató anyagokat, plakátokat; tulajdonképp ez egy helyszíni környezetvédelmi őrs – magyarázta Bíró, aki úgy tudja: a megkezdett munkálatok nyomait nem tünteti el a kivitelező. Értesülése szerint a felvágott betonutat betemetik ugyan, ám a kábelfektetéshez ásott árok megmarad. – Ez az árok másfél kilométer hosszú, ebből 150-200 méter érinti a természetvédelmi területet. A kábelfektetést nemcsak erre a szakaszra, hanem az egész területre felfüggesztették – válaszolta kérdésünkre. Az aktivista szerint az a munka, amit most felfüggesztettek, legalább százmillió forintjába került volna a honvédelmi tárcának – márpedig ez, ha a döntés értelmében máshol kell megépülnie a lokátorállomásnak, kidobott pénz lett volna. Információink szerint az árkokat mindenképp be kell temetni, mivel jelen állapotban élet- és balesetveszélyesek – ezt a honvédelmi tárca illetékese is megerősítette, aki úgy nyilatkozott: a kivitelező ma betemeti azokat az árkokat, amelyek az erdészet munkáját akadályozhatják, vagy balesetveszélyesek.
Szerettük volna megkérdezni a munkálatok végzésével megbízott Bayer Center Építőipari Kft. vezetését, mekkora bevételkieséssel jár, hogy felfüggesztették a lokátorállomás építését. A társaság ügyvezetője annyit mondott: erre a kérdésre a Honvédelmi Minisztérium válaszolhat. Kérdés az is, mennyit költött a tárca eddig a ma felfüggesztett beruházásra.
Ukrajna már a többgyermekes apákat is a frontra küldi















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!