Több mint fél milliárd a budapesti Király utcára

Körülbelül 609 millió forintot fordít a főváros a budapesti Király utca felújítására. A korszerűsítés mellett az is cél, hogy a jómódú réteget a belső kerületekben tartsák.

MNO
2004. 04. 09. 7:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az év legfontosabb városrehabilitációs projektjének számít a Király utca 609 millió forintos felújítása – mondta tegnapi tájékoztatóján Demszky Gábor főpolgármester.

A Király utca felújítására összesen 324 millió forintot költ a főváros, ebből egyenlő részben 162-162 millió jut a VI. és a VII. kerületnek . A rekonstrukció első szakaszában az alapközműveket újítják meg, majd a burkolatcsere és a zöldfelújítás következik.

A beruházás összköltsége körülbelül 609 millió forint, a tervek szerint a munkálatok november 15-ére fejeződnek be. A felújításokkal a korszerűsítés mellett a főváros azt szeretné elérni, hogy a magasabb jövedelműek ne költözzenek ki a belvárosból a zöldövezetekbe.

Hamarosan új tendereket írnak ki, összesen 3,2 milliárd forintra lehet pályázni lakás- és tömbfelújításhoz, építéshez, infrastrukturális programokhoz a cél- és akcióterületeken, lakótelepeken, a főútvonalak mentén és az egyes kerületközpontokban. A pályázatokat június 28-ig kell benyújtani.
(FigyelőNet, budapest.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.