Az NB I góllövőlistáját 9 találattal az MTK-s Torghelle Sándorral „társbérletben” vezető csatár – pedig az elmúlt 4 fordulóban nem is játszott… – ma kapta meg az értesítést, hogy utaznia kell új csapatához. A lila-fehérek ex-csapatkapitánya – távollétében Szélesi Zoltán viseli a karszalagot – pénteken délután 15 órakor Bécsben repülőgépre száll és meg sem áll Kínáig.
Mint ismeretes: Kovácsot az előző bajnokságban 4. helyezett Sencseng Csianlipao igazolta le novemberig. Az Újpest nem szívesen mondott le a támadóról, de a játékos és a magyar klub is jól jár anyagilag az üzlettel. Más kérdés, hogy a lilák még annyit is köszönhetnek a Kovács-szerződésnek, hogy új csatártehetségre leltek. A mindössze 18 éves Feczesin Róbert ugyanis berobbant az élvonalba: három mérkőzésen eddig három gólt ért el. A Videoton elleni 2-0-s győzelemből „csak” két góllal vette ki a részét…
Kovács Zoltán távozása előtt így üzent ujpestfc.hu-n a klub szurkolóinak: „Tudtam, hogy egyszer csak el kell utaznom, mégis reménykedtem benne, hogy néhány napot még „lecsalhatok” a légiósélet most egy csapásra igen hosszúnak tűnő nyolc-kilenc hónapjából. A játékostársaktól is csak sebtében tudtam elköszönni, holnapig pedig rengeteg még a dolgom, ezért ezúton tudok már csak búcsút inteni szeretett lila-fehér családomnak, Újpestnek! Mindenki vigyázzon magára, amíg távol leszek, mert amikor megjövök, nem akarok rosszat hallani senkiről sem! A tavaszra sok sikert és kitartást kívánok ennek a tehetséges, fiatal csapatnak, és felhőtlen örömet az értük szurkolóknak! Sziasztok!”
Sorsdöntő órák következnek Grönland számára















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!