Vajdasági magyarok levele Kovács Lászlóhoz

Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke levélben kérte Kovács László külügyminisztert, hogy segítsen a vajdasági magyar politikai autonómia megteremtésében.

MNO
2004. 04. 06. 10:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tisztelt Külügyminiszter Úr!

A szerb kormány a múlt hét végén létrehozta a kosovói szerbek területi autonómiáját előkészítő bizottságot. Attól függetlenül, hogy Kostunica szerint a Szerbiához tartozó autonóm Kosovon belül van csak szükség szerb autonómiára, a döntés azt bizonyítja, hogy a szerb kormány elvben lemondott Kosovoról. A bizottság, feladatainak jellegét, személyi összetételét tekintve, Kosovo felosztását hivatott előkészíteni. Kostunica személyes felügyeletével. Egyesek szerint, a döntés, támogatásra talált a nemzeti alapon megnyert szavazatokat birtokló más pártok vezetőségeiben is. Mi a VMDP-ben mindezt nem kommentáljuk: szerb nemzeti ügyről van szó.

Meg kell viszont állapítanunk, hogy most, amikor mind a szerb, mind pedig a nemzetközi politikai színtéren tehetnénk valamit a magyar politikai autonómia ügyében, a vajdasági magyar politikai elit nem képes összefogni.

Kasza – a feje fölött tornyosuló veszélyek legalább részleges elhárítására céljából – kapkodva keresi a számára mentelmi jogot biztosító politikai koalíciót. A magyar kormány és diplomácia nem foglalkozik a vajdasági magyar politikai autonómia megteremtésének kérdésével. A Fidesz – MPSZ jelenleg – jóllehet nagyon fontos az autonómia ügyében kifejtett tevékenysége – nem tehet konkrét lépéseket.

Mindezt figyelembe véve arra kérem Miniszter Úr, hogy a Szerbia-Montenegró külügyminiszterének kinevezését követően, egy villámlátogatás keretében javasolja a következőket:
- a készülő szerb alkotmányban adjanak minimumként politikai, perszonális autonómiát a kisebbségeknek
- a Szerbia-Montenegró egyik alapdokumentumának és az európai követelményeknek megfelelően biztosítsanak szavatolt helyeket a kisebbségeknek a szerb parlamentben (példa Szlovénia és Horvátország, ahol az alkotmánytörvényt a többi között a garantált képviselői helyek ügyében kellett elfogadás előtt háromszor is láttamoztatni a nemzetközieknél)
- mind az autonómia, mind pedig a garantált képviselői helyek intézményéhez szükség van a kisebbségi választók névjegyzékére. Felállításukra Szerbiában is megfelelne a Szlovéniában és a Horvátországban alkalmazott módszer is, amelyet a nemzetköziek szintén láttamoztak.
- Szerbia mielőbb hozza meg saját kisebbségi törvényét, amelyben elfogadja legalább a perszonális autonómia modelljét és a parlamenti garantált helyek intézményét.

A VMSZ túlélésre beállítódott vezetői körömszakadtáig védik a Várady Tibor által a nemzetköziekkel elfogadtatott elektori választásokat preferáló, és a hatalom által politikailag is ellenőrizhető nemzeti tanácsok rendszerét. Kérésünk a lényeget érinti. Nem az egyes magyar pártok szembenállásáról, hanem a vajdasági magyarok közösségként való megmaradásának feltételeiről van szó. Arra kérem Miniszter Úr, segítsen nekünk, vajdasági magyaroknak.

Forrás: vajdasagma.info

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.