„Vannak a szocialisták és a fasiszták”

Ron Werber visszatért a szocialistákhoz. A párt és az izraeli pr-szakember csütörtökön, a Köztársaság téren kampánynyitó zárt értekezletet tartott, amelyen elhangzott az is, hogy "ne úgy legyen két nagy párt Magyarországon, hogy van egy szocialista, és van egy fasiszta". A kormánypárt EP-választási erődemonstrációja és a mozgósítás május 15-én, Budapesten keződik. „Visszamegyünk az utcára, le kell rohanni az embereket” – hangzott el a Köztársaság téren.

MNO
2004. 04. 09. 8:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MSZP értekezletéről az Index.hu készített riportot. Az alábbiakban ezt rövidítve közöljük.

Mindent egy lapra tesz fel a szocialista párt, és áprilisban offenzívát indít hívei visszaszerzésere. Azóta, hogy Ron Werber visszatért a szocialistákhoz, először tartott szigorúan zárt értekezletet a Köztársaság téri pártszékházban a Csapatjáték néven elhíresült kampánycsapatnak. Az eseményen Kovács László pártelnök is megjelent demonstrálva, hogy a vezetés Werber mellett áll. A pr-szakember átadott egy dokumentummásolatot a résztvevőknek, amely visszatérésének egyik legfontosabb feltétele volt.

Az MSZP-s tanácskozás részvevői a Csapatjáték körülbelül százötven hallgatója. Ron Werber irányításával kezdtek kiképezni 580, többnyire ifjú szocialistát, ők vezetik a párt kampányait a választókörzetekben. Miután télen a Miniszterelnöki Hivatal egy konkurens amerikai pr-céggel kötött szerződést az európai parlamenti választásokra, Werber megsértődött, a Csapatjáték oktatógárdájának felmondtak. Márciusban „feloldódott a szakmai vita”, Werber visszajött. A malőr óta ez volt az első alkalom, amikor a „csapatjátékosok” összegyűltek.

Kovács negyedórás beszédének hangvétele Horn Gyula egy szelídebb lakossági fórumos fellépésére emlékeztetett. Volt benne egy kis fideszezés („volt egy párt, amely azt állította magáról, hogy kétmillió ember gyűlt össze a Kossuth téren”), Európázás („a rendszerváltozás előtt csak háromévenként mehettünk nyugatra”), lelkesítés („ha megnyerjük az európai parlamenti választásokat, akkor könnyebben győzünk 2006-ban, ha nem, akkor nehezebben, de akkor is megnyerjük”).

Tóbiás József: Ki kell menni az utcákra

Tóbiás József, az MPSZ pártigazgatója kérdésekkel hozza hangulatba a részvevőket. „Akarjátok látni a Fidesz győzelmét?” „Neeem.” „Akarjátok látni az MSZP győzelmét?” „Igeeen.” „Tudjátok-e, hogy a kampány motorjai ti vagytok?” Szórványos igen és nem, illetve heherészés a válasz. Hiába, nem múlt el nyom nélkül a Werber ideiglenes távozását követő hercehurca.

Szótagolva hergel Werberre: „Ma nincsenek köztünk egyenlőbbek. Ma csak egyenlők vannak. Ma csak katonák vannak. Ma nem lehet a szobából választást nyerni. Ma csak katonák vannak. Ki kell menni a piacokra, az utcákra, a terekre. A társadalom nincs tisztában, hogy mi zajlik körülötte. El kell mondani a társadalomnak, hogy mi zajlik körülötte. Csak az lebeghet előttünk, hogy megtettünk-e mindent, hogy az emberek elmenjenek szavazni. Nekünk innen úgy kell hazamennünk, hogy mindenki számot vet: az elkövetkező két hónapot nem otthon tölti. Mi köszönünk az embereknek először reggel, és mi kívánunk nekik jó éjszakát. Nem a tisztes helytállás, a győzelem a cél.”

Werber: Nagy szarban vagyunk

Werber fekete ingben, hátrafésült hajjal lép a hallgatóság elé. Nem a szónoki emelvényhez megy, hanem folyamatosan járkál a pulpitus előtt. Kezeit tördeli, gesztikulál, közben tekinteteket keres a hallgatóság soraiban.

„Ami volt, volt, nem számít” – utal korábbi sértődésére, közben a hallgatóságnak kiosztanak egy dokumentumot. „Nem a ti dolgotok, hogy milyen szerződésem van a párttal. Ez a papír annak a szerződésnek egy fontos része. Remélem, hogy ez segít eloszlatni a szkepticizmusotokat.”

A dokumentumot Kovács László pártelnök, Lendvai Ildikó frakcióvezető, Puch László a párt pénztárnoka és Tóbiás írta alá. A felek elfogadják, hogy a Kampányképző Programot – vagyis a Csapatjátékot – Kampány Menedzsment Képző Szemináriummá fejlesztik. Az MSZP helyi szervezetei támogatják a programot, a párt garantálja, hogy a helyi vezetőség elfogadja a program résztvevőit. „Bármiféle akadályt vagy ellenérzést azonnal meg kell szüntetni.” A program résztvevői lesznek az MSZP kampányigazgatói.

Werber az európai parlamenti választást a Hajrá Magyarország és a Csapatjáték párbajaként állítja be. Értékelése szerint a Fidesz szinte minden területen jobb az MSZP-nél. „Nagy szarban vagyunk” – összegez. Egy hónapja a Fidesz húsz százalékkal vezetett előttünk. Ahhoz, hogy elveszítsük a választást, semmit sem kell csinálnunk.” A Fidesz győzelme esetén a gyűlölet, a megosztás kerekedne felül.

„Magdi nem a pápát sértegette”

Az izraeli tanácsadó két területre összpontosít, ezek beszédében többször is előkerülnek: az állam és az egyház viszonyára, valamint az abortuszra. „Hogy Kovács Magda a pápa ellen van, az egy kibaszott marhaság” („fucking bullshit”) – melegedik bele, és emlékeztet a Fidesz kilencvenes évek eleji egyházellenességére. „Magdi nem a pápát sértegette, mivel a Vatikán egy állam, amelynek önálló külpolitikája van, amelyet az európai parlament többsége ellenez.”

Werber nem akar a választásokig hátralévő rövid időben újabb szavazókat megnyerni. Cél a 2002-es MSZP-szavazók hatvan-hetven százalékának mozgósítása, mert azzal már nagyot lehet nyerni. Az átlagéletkor lehet akár ötven év is. Elmúltak azok a napok, amikor „lehugyoztak minket, mi meg esernyőt kértünk, mert esik”. Magyarul teszi hozzá: „Elég volt, ne tovább!”

„A paranoiás banda összeszarja magát”

Egy esetleges júniusi MSZP-győzelem az Orbán-éra végének a kezdete lenne, mert akkor „ez a paranoiás banda összeszarja magát”. Történelmi lehetőségnek tartja a választást arra, hogy Orbán kezéből kicsússzon a hatalom a pártjában. A Fidesz „egyemberes párt”, a legfőbb kritérium, hogy ki imádja Viktort, ki hű Viktorhoz. „Szerintem van egy pszichiátere, aki igazolást állít ki mindenkiről a környezetében: ne aggódj miatta Viktor, rendben van.” A választás lehetőséget nyújt arra, hogy „ne úgy legyen két nagy párt Magyarországon, hogy van egy szocialista, és van egy fasiszta”.

Werber már a miniszterekkel is találkozott

A szocialistáknál másképp van. Kedden találkozott a szocialista miniszterekkel és a kormányfővel. „A saját fantáziájában mindenki miniszterelnök és pártelnök”, de arra kérte őket, hogy a választásokig „tegyék félre személyes törekvéseiket”. „Ha azt hiszik, hogy egy vereség pártelnökséghez segítheti őket, akkor nem normálisak.” A miniszterek megértették az üzenetet, mert „teljesen elkötelezték magukat a kampány mellett, amelynek utolsó négy hetében éjjel-nappal ki kell venniük részüket a munkából”.

A múltról szólva elmondta, hogy a négy fal között mindenki hatalmas stratéga volt, mégis folyamatosan zuhant a párt népszerűsége. A kampányban az egyes választókerületekre összpontosítanak, nem lesz óriásplakát, és csak kevés televíziós reklámot lehet látni, hogy minden pénz a választókerületekbe kerülhessen.

Javasolja, hogy ne olvassunk újságot, „különösen a vezetők ne, mert depressziósak lesznek”. „Tíz-tizenöt pont előnyünk lesz úgyis két hónap múlva.”

„Visszamegyünk az utcára – le kell rohanni az embereket”

„A kampánynak fontos eleme, hogy ezt, sokkal egyszerűbben, megfogalmazzuk” – mondja Werber, és kérdez a hallgatóságtól: ki lehetne-e használni a Fidesz ellen azt, hogy Orbán abortuszellenes törvényt hozna? Igen a válasz, mire megnyugszik: „Nem vagytok objektívek és ezt a politikai propagandában jól ki lehet használni.”

A kampány május 15-én kezdődik Budapesten, „marha nagy esemény lesz”, bár „hely és tartalom” még nincs meg. „Olyan erődemonstráció következik, amelyet ez a párt még nem látott” – adott ízelítőt a nem létező tervről. Május 16. az utolsó pihenőnap, 17-től kampány. „Minden iroda, minden logisztika, az összes MSZP-képviselő a rendelkezésetekre áll.” Ha a miniszterelnök egy megyeszékhelyre látogat, akkor „több száz vagy több ezer aktivistát kell mozgósítani”.

A „háborút” az MSZP már áprilisban megindítja, „két héten belül visszamegyünk az utcára”. „Le kell rohanni az embereket”, ahogy a szeptemberi szórólapos kampányban, amikor „megállítottátok az MSZP hanyatlását”. A kampányvezetők megkapták még egy hölgy mobilszámát, aki szükség esetén húsz másodperc alatt összehoz egy konferenciabeszélgetést Werberrel vagy Tóbiással.

„A végén majd megbeszéljük, hogy mennyi a bírság”

A végén kis vita bontakozik ki a kampány két motorja között arról, hogy áprilisban mikor szállják meg az aktivisták az utcákat. A zárszó Tóbiásé: „Ne legyünk szemérmesek abban, hogyan jutassuk el az üzeneteket a polgárokhoz. Ezen a meccsen fair play díjat nem osztanak. Nem érdekelnek az etikai és a választási kódexek, de az ellenfél egyéni szabadságjogait tiszteljük. 2002-ben a két forduló között a Fidesznek minden megengedhető volt. Plakátjainkat vállaljuk, nem névtelenül riogatunk. Mindegy, hogy egy körzetben milyen a szokásjog a pártok és az önkormányzat között, a végén majd megbeszéljük, hogy mennyi a bírság.”






Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.