Versenyképesség tanulással

Mindenkinek szüksége van arra, hogy legalább ötévente megújuljon szakmailag, ehhez elengedhetetlen, hogy jól osszuk be időnket. Egy PISA 2000 tanulmány szerint a magyar diákok tetemes része nem érti azt, amit olvas.

MNO
2004. 04. 27. 9:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A leghatékonyabban a 25-30 évesen sajátítják el a tananyagot, de ehhez az is hozzájárul, hogy ebben a korban még sokkal nagyobb a gyakorlatuk az átlagosnál. Ezt az időszakot követően a hangsúly a lexikális tudásról az összefüggések elsajátítására helyeződik – nyilatkozta a Napi Gazdaságnak Sitnikiewicz Szilvia, a WIFI Hungária Oktató és Továbbképző Intézet Tanulás és vizsgatechnika trénere.

A képzésre vágyókat általában három tényező motiválja. Ebből az egzisztenciális szempontok és a presztizs, vagyis a külső környezet a legnagyobb hajtóerő, azaz a továbbképzéseken részt vevők külső tényezőknek igyekeznek megfelelni. E motivációk esetén jellemző tanulásukra a pontosság és a rendszeresség. Ezzel szemben, ha a motivációs tényező intellektuális, akkor a tanulók hajlamosak a halasztgatásra vagy a feladatok rendszertelen elvégzésre, Sitnikiewicz azt ajánlja, hogy a munka mellett rendelkezésre álló kevés időt nyugodtan tanuljuk végig, ne barangoljon el a figyelmünk.

A tanulás hatékonyságát javíthatjuk megfelelő jegyzetkészítéssel vagy olvasástechnikai képességeink erősítésével. Ne tanuljunk más jegyzeteiből, mindenki mást talál ugyanis fontosnak egy előadásban vagy könyvben; minden előadásról készítsünk saját jegyzetet.

A könyvek vagy cikkek olvasásával kapcsolatban vissza kell idéznünk a pár éve megjelent PISA 2000 tanulmányt, amely szerint a magyar diákok tetemes része nem érti azt, amit olvas. Ez egyrészt koncentrációzavarra, másrészt pedagógiai hiányosságokra vezethető vissza.

Az előbbi egyik megjelenési formája a regressziós látás, amikor a sorban vagy a bekezdésben, esetleg az oldalon ugrik vissza újra és újra az olvasó, mert nem emlékszik a korábban olvasottakra. Ezt koncentrációs gyakorlatokkal lehet orvosolni. A pedagógiának a bifláztatásról a tananyag mélyebb megértetésére kell helyeznie a hangsúlyt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.