Vikidál beismerte, hogy jelentett

A "Dalos" álnéven számon tartott zenész titkosszolgálati jelentéseket írt a pártállamiság idején több hírességről is, de az elmúlt hetekben csak azt lehetett tudni a kilétéről, hogy a Dinamitban zenélt - adta hírül a ma.hu.

MNO
2004. 04. 22. 17:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jelentésekben egyik leggyakrabban szereplő zenész Nagy Feró volt. A rendszerváltás után a korábbi iratokat feloldották a titkosítás alól, és az érintetteknek betekintést engedtek azokba. Nagy Feró elolvasva a róla készült jelentéseket biztosan tudta, hogy ki volt a besúgója. A televíziónak adott nyilatkozatában azt mondta, hogy amíg a Dalos álnéven dolgozó érintett nem vall, addig ő nem fedi fel az ügynököt.

Dalos most nyilvánosság elé állt. Az énekes eleinte tagadott, és azt nyilatkozta, hogy talán a zenekarokat rendszeresen kísérő személyzet valamely tagja írhatta a jelentéseket. Végül Vikidál úgy döntött, hogy szembenéz a múltjával és bocsánatot kér azoktól, akikről jelentéseket adott át a belső elhárításnak.

Szerdán Nagy Ferótól bocsánatot kért, aki kijelentette, hogy továbbra is barátok maradnak, hisz a „kényszeredett jelentések” nem adnak okot a kenyértörésre. Vikidál épp az ő biztatására állt ki a nyilvánosság elé is.

A Dobos fedőnevet viselő ügynök személye még továbbra is kérdéses, ám ő – ellentétben Vikidál Gyulával – nem igazán szelíd jelentéseket adott.

Az üggyel kapcsolatban felmerült az ismert lemezlovas, Arató András neve is. Szerinte azonban semmi kivetnivaló nincs abban, ha valamiben hitt húsz évvel ezelőtt és úgy cselekedett, ahogyan akkor jónak látta.

Egy Dejkó fedőnevű ügynök szintén rendszeresen készített jelentéseket, a feltételezések szerint ő is zenész, hisz a jelentések többek mellett a Beatricéről, Szűcs Judithról és Karda Beátáról szólnak.

Nagy Feró jelezte, hogy tudja azt is, ki rejtőzik a Dejkó álnév alatt, és tanácsolja neki, hogy ő is álljon ki nyilvános bocsánatkéréssel a közönség és a szakma elé.

A zenésztársadalomban időközben Som Lajosról is bebizonyosodott az ügynökösködés vádja.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.