Vízbevető hétfő

Húsvét hétfő a felszabadult emberi örömök, legfőképpen a fiatalság ünnepe. Mára szinte csak a locsolkodás maradt meg a népszokások közül, sőt java részük már a feledés homályába merült.

Kisberk Szabolcs
2004. 04. 12. 7:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vidéken, sok helyen tartottak e napon kakas- és tyúkütést. Ilyenkor a legények nyíllal átlőtték a kakast, a lányok pedig bekötött szemmel ütötték le a karóhoz kötözött tyúk fejét.

Egyes településeken hagyomány volt, hogy „jakabágat„ tűztek a kapukra, illetve a lányos házaknál „hajnalfát” állítottak a legények.

Húsvét hétfőn tartották az „emmausjárást„ is, amely a határjárásrítusok egyike. Bólyban a nagymise után a falu lakossága ételekkel, italokkal megrakodva felkerekedett és elment a faluszéli borospincékbe, ahol másnap reggelig mulattak. Szintén emmausjárásnak nevezték Budakeszin azt a szokást, amikor a helybeliek felkerekedtek és meglátogatták rokonaikat. Leányváron a hívek korán reggel napkelte előtt kimentek a szabadba és ott a rózsafüzért imádkozták. Szil rábaközi faluból is „mentek Emmausba”: a szomszédos községekben rokonokat, ismerősöket látogattak.

A „húsvéti rét„ somogyszobi hagyomány: a falu lakossága a kiment a rétre és ott múlatták együtt az időt. Ilyenkor a falu gulyásának és a kanásznak is ki kellett hajtani a fűre a jószágokat.

A kecskemétiek a Mária kápolnához vonultak ki, ahol mulatsággal, játékokkal, lóversennyel töltötték el az időt.

Apátfalván a húsvétot követő szerdát „száraz szerdá”-nak hívták. A néphagyomány szerint, aki ezen a napon dolgozott, annak elszáradt a keze.

A húsvét utáni következő hetet „fehér hét„-nek, nevezték. A görög katolikusoknál ezen a héten a halottakat fehér palástban temette el a pap.

A húsvétot követő vasárnap jeles eseménye volt a koma vagy mátkatál küldése. Ez főként a lányok közt volt szokás, de adhatta fiú a lánynak, lány a fiúnak és fiú a fiúnak is. A díszes terítővel letakart tál tele volt húsvéti tojással, kaláccsal és itallal. A komatálat küldők egymást testvérré fogadták és örök barátságot kötöttek. Ezután a lányok mátkának, a fiúk komának nevezték egymást.

Forrás: w3.naput.hu

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.