Az ünnepi időszakban a határátkelőhelyeken felkészültek arra is, hogy hosszabb várakozás esetén a szomszédos határőrizeti szervvel közösen tegyenek hatékony intézkedéseket a várakozás csökkentésére.
A magyar-román határon Nyírábránynál a hét közepétől kilépő irányban folyamatosan emelkedhet a forgalom nagysága, amely pénteken és szombaton fogja elérni csúcspontját. Esetleges várakozás kialakulására a túloldal áteresztőképességének alacsony volta miatt pénteken délután illetve szombaton délelőtt lehet számolni.
Csengersimánál a korábbi évek tapasztalatai szerint időnként dömpingszerűen jelenhetnek meg az utasok. Várakozás kialakulásával nem számolnak a határőrök. A forgalom függvényében a teljes áteresztőképesség kihasználásával és a román féllel való folyamatos egyeztetéssel azt kezelni tudják.
A Vállaji Közúti Határátkelőhelyet, mint kerülő útvonalat ajánlja a
Határőrség igénybe venni a Romániába utazóknak, vagy az onnan hazánkba jövőknek.
A magyar-ukrán határon ukrán viszonylatban április 9-e és 12-e között várható erősebb forgalom. A záhonyi határátkelőhelyen április 9-én mindkét irányban kialakulhatnak torlódások, míg 10-én és 11-én elsősorban a kilépő forgalomban lehet várakozásra számítani.
A beregsurányi határátkelőhelyen április 8-tól 10-ig mindkét irányban várakozásokra kell számítani, míg a Magyarországra irányuló forgalomban április 12-én és 13-án alakulhat ki várakozás.
Szintén a szokásosnál erősebb forgalom alakulhat ki 7-én és 8-án a tiszabecsi határátkelőhelyen is, de várakozásra csak az Ukrajna felé utazók számíthatnak. A belépő forgalomban 12-én késő délutántól 13-án estig lehet kisebb várakozással számolni.
Javasolt kerülő útvonal a 08.00-16.00 óra között nyitva tartó
Lónya-Harangláb (Dzinkovci) és a 07.00-19.00 óra között nyitva tartó Barabás-Kaszony (Koszini) határátkelőhelyek igénybe vétele.
Szégyen Szolnokon: elcsalták a véghajrát, majd kiosontak a teremből a bírók















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!