Az amerikai hadsereg mintegy 15 ezer főnyi csapaterősítés kiküldését tervezi Irakba, ha az „erőszak mértéke” növekszik – számolt be a CNN. Washingtonban azt követően került sor az esetleges erősítés megfontolására, hogy csütörtökön mintegy 100 ember életét követelték az országszerte kirobbant összecsapásokban, s az Irak öt nagyvárosát is megrázó robbantásokban.
A támadások Irakban a június 30-ra tervezett hatalomátadás közeledtével erősödtek föl: ekkor kívánja az Egyesült Államok egy korlátozott szuverenitású iraki kormányzatnak átadni az ország irányítását. A koalíciós erők főparancsnoki kinevezése előtt álló George Casey tábornok a szenátusban megerősítette: a központi parancsnokság vészforgatókönyvet dolgoz ki a kiterjedt erőszakcselekményekre tekintettel. A tábornok szerint a megváltozott biztonsági helyzet esetére szóló, körültekintő cselekvési terv semmiféle konkrét rendelkezést nem tartalmaz a jelenleg Irakban állomásozó csapatok számára.
Hozzátette: a felkelés sokkal erősebb, mint azt bármikor gondolta volna. Külső forrásokra lesz szükség a helyzet kezeléséhez – vélte a katonai vezető a szenátusi meghallgatáson. Casey újságírók előtt arról beszélt, hogy a támadások nem érték váratlanul az amerikai hadsereget. A kiterjedt terrorcselekmények célja, hogy megfélemlítsék az iraki civileket és letérítsék útjáról a korai szakaszába lépő iraki demokráciát.
A Pentagon tisztségviselőitől a CNN úgy értesült, hogy a hadsereg valószínűleg rövidesen beveti az úgynevezett Tartalékos Hadsereg igen ritkán mozgósított állományának katonáit is Irakban. Tervezik további 6500 fő tartalékos behívását a legégetőbb hiányt szenvedő fegyvernemeknél, így a katonai rendőrség, a gyalogság és a műszaki alakulatok megerősítésére.
A tartalékosok mozgósításáról és az erősítés kiküldéséről születő döntésre már a jövő héten sor kerülhet.
A 92 halálos áldozattal és 285 sebesüléssel járó, Bagdadban, Fallúdzsában, Ramadiban, Moszulban és Bakubában sorra került robbantásokért asz-Zarkavi jordán terrorista vezért és hálózatát teszik felelőssé. A robbantások után néhány órával Zarkavi szervezete, a Dzsihád és Egyesülés katonai szárnya közleményben vállalta el felelősséget egy weboldalon közétett közleményben több robbantásos merényletért.
Mindeközben a BBC Colin Powell amerikai külügyminiszter nyilatkozatát idézte. A politikus szerint az Egyesült Államok alábecsülte a felkelés kiterjedtségét és ez „komoly problémát” jelent. Az USA nehéz helyzettel szembesül a hatalomátadás küszöbön álló, tervezett időpontja előtt néhány nappal – teszi hozzá a BBC. Powell mindezek ellenére úgy véli: ellenőrzés alatt tartják a helyzetet.
Amerika már a tartalékosokat mozgósítja
Mintegy 15 ezer főnyi csapaterősítés kiküldését tervezi az Egyesült Államok Irakba. Colin Powell külügyminiszter szerint „komoly hiba” volt a felkelés kiterjedtségének alábecslése. Amerika a ritkán felhasznált tartalékos hadseregből is mozgósít.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!