Fidesz: a kormány jobb gyógyszerár-alkut is köthetett volna

A Fidesz örül, hogy a kormány megállapodott a gyógyszergyártókkal az árakról, de ezt a megegyezést rosszabbnak tekintik, mint amit az Orbán-kormány kötött annak idején – adta hírül a Magyar Rádió.

MNO
2004. 06. 18. 11:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány megállapodása a gyógyszergyártókkal a Medgyessy-kormány első két évéhez viszonyítva stabil helyzetet jelent, de a Mikola-féle megállapodáshoz hasonlítva visszalépés – mondta a Magyar Rádiónak adott interjújában Harrach Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője.

A tb által nem támogatott gyógyszerek ára január elsejétől emelkedik, a támogatottak árát euróban határozzák majd meg, ennek a mértékét még nem lehet tudni. Az új, úgynevezett innovatív gyógyszerek nem szerepelnek a megállapodásban, szemben a Mikola-féle megállapodással, ahol 420 új gyógyszer jött be. Ez azt jelenti, hogy nagyhatású gyógyszerek várnak arra, hogy forgalomba kerüljenek, ilyen a vérrögoldó, csontritkulást gyógyító, daganatos betegségeknél használt gyógyszerek, és erre nagy szükségük van, főleg az idős embereknek – fejtette ki Harrach Péter.

A Mikola-féle megállapodás azt is leszögezte korábban, hogy az áremelkedés nem érheti el az infláció 70 százalékát. Azt az ígéretet kaptuk a kormányváltásnál, amikor ezt megszüntették, hogy ennél jobbat kötnek majd. Ez azonban nem jobb – tette hozzá a politikus.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.