Tisztára mosták a lopott mosógépeket

Ez idáig hat mosógép nyomára bukkantak a rendőrök Alap környéki községekben, valamint Sárbogárd területén. A mosógépek egy forgalmazó kft. telephelyéről tűntek el – tudatta az Objektív Hírügynökséggel a Fejér Megyei RFK sajtószolgálata.

MNO
2004. 06. 18. 11:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Orgazdákat vettek őrizetbe a sárbogárdi nyomozók a héten. Három személyt gyanúsítanak azzal, hogy orgazdai minőségben vettek részt a negyedik társuk által ellopott mosógépek értékesítésében.

A négy személy közül két alapi férfi őrizetbe vételére még a hét első felében került sor. Azzal gyanúsíthatók, hogy ismeretlen forrásból származó, vadonatúj mosógépek értékesítését végezték. Tisztában voltak azzal, hogy a gépek bűncselekményből származnak.

Az adatgyűjtés közben kiderült, hogy a két alapi személy két székesfehérvári férfival áll kapcsolatban, akik közül az egyik szintén orgazdai minőségben szerepel az ügyben, a másikat lopás bűntettének elkövetésével gyanúsítják megalapozottan a nyomozók. Az ő őrizetbe vételükre másnap került sor. A lopással gyanúsított férfi elismerte, hogy egy kft. telephelyéről, terítő árufuvarozói minőségében volt alkalma egyesével eltulajdonítani a márkás mosógépeket.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.