HBO: Kirohanás a cölibátus ellen
Háborognak az amerikai katolikus püspökök, mert az HBO-csatornán sugárzott egyik dokumentumfilm provokatív kérdéseket fogalmaz meg a katolikus papok körében tapasztalt szexuális visszaélések és a cölibátus (a papi nőtlenség) összefüggéseiről. A Cölibátus című filmet Anthony Thomas, angol filmrendező készítette, aki a Washington Postnak – amely beszámol a skandalumról – telefoninterjút adott angliai otthonából, s az interjúban azt fejtegeti, hogy nem botrányt akart, hiszen maga is hívő ember, hanem tisztázó kérdéseket. „Senki nem kérdezi meg: miért? Mire való a cölibátus? Kinek használ?” – fogalmazza meg a kérdéseket az interjúban is a filmrendező. „Egyetlen más vallás sem erőszakolja rá ezt a papjaira – teszi hozzá – Ha ugyanis nem önként vállalt, akkor a kényszerű gyakorlat életeket tehet tönkre.”
Foreign Policy: Az amerikai arabnyelvű tévéadó tervei
2004 februárjában indult az Al-Hurra nevű, arab nyelvű tévécsatorna – Amerikában. Az Egyesült Államok kormányzata hívta életre, hogy valamiféle konkurenciát teremtsen a katari székhelyű Al-Dzsazírának s egyúttal megpróbálja megnyerni az arab világban élők szívét és lelkét. Az Al-Hurra hírigazgatója, a bejrúti születésű Mouafac Harb erről beszélt a Foreign Policy című folyóiratnak adott rövid interjújában. A hírigazgató szerint ez a tévéállomás egyfajta demokratikus robbanást idéz majd elő az arab világban; „megfújjuk a demokrácia harsonáját” – mondja Harb hírigazgató. Szerinte az Al-Dzsazíra Amerika-ellenes érzelmeket kelt és táplál, és kérdéses, vajon nem szándékosan teszi-e ezt. Hiszen általában az arab média is „besegít” ebben. Az Al-Hurra egy éven belül szeretné elérni, hogy a legnépszerűbb televízió legyen az arab világban, legyőzve a nagy vetélytársat, az Al-Dzsazírát is.
Újjáéled a Life magazin
A legendás Life magazin – amely 1936-ban indult és négy esztendővel ezelőtt szűnt meg -, újraéled, és az idén októbertől ismét megjelenik. A hírről a Kansas City Star című lap számol be; amely lapnak az egyik hétvégi melléklete lesz a Life. „Vasárnapi számunknak két melléklete is van, mindkettő igen sikeres. Ám hogy megtartsuk, sőt, gyarapítsuk olvasóink táborát, úgy döntöttünk: pénteken is megjelentetünk egy mellékletet, s ez lesz a Life magazin” – mondta a lapnak adott interjújában Mark Zieman, a Kansas City Star kiadója és alelnöke. Az ismét meginduló Life gazdag és nemes örökségét megőrizve indul újra, azaz óriás fotókkal és terjedelmes-részletes fotóriportokkal jelentkezik. A Kansas City Star egyébként korántsem csak kansasi, hanem országos terjesztésű lap: tizenkétmillió előfizetője van.
Globe: Jackie Kennedy végnapjai
A valahai First Lady, Jackie Kennedy szívhez szóló búcsúlevélkéket írt gyermekeinek, Caroline-nak és Johnnak. Nős barátjától, Maurice Tempelsmantól papírt és tollat kért, mondván, hogy gondolatait még addig akarja papírra vetni, amíg tiszta a szelleme. A hirtelen támadó rákbetegség ugyanis áttéteket képzett az agyában is. Mindez Edward Klein „Isten veled Jackie: az utolsó napok története” című könyvéből derül ki, amely a napokban jelent meg s amelyről a Globe magazin számol be. A magazin több részletet is közöl a könyvből. Azt a részletet is például, amikor –1994 januárjában – Jackie megtudja, hogy rákos. Non-Hodgkin linfómája van. Megdöbben és azt mondja: nem akarom elhinni, hogy meg kell halnom, hiszen mindig olyannyira vigyáztam magamra!” Aztán a Morus Tamásról elnevezett templomba siet, New Yorkban, térdre borul és sírni kezd. Jelre vár Istentől. 1994 májusában temették el, az arlingtoni nemzeti sírkertben, a néhai Kennedy elnök mellé.
A walesi hercegné hatalmas meglepetéssel készült + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!