A portugál kormány, amely 600 millió eurót költött az eseményre, 260 milliós közvetlen turisztikai bevételre számít és további 360 millió euró költésre a következő hat évben, amely még mindig az Eb-nek köszönhető majd.
Az euro2004.com szintén sikeres volt: félmilliárd oldalletöltésnél is többet regisztráltak rajta. A látogatások száma 40 milliós nagyságrendű volt az indítás, vagyis 2004. március 31. óta. Mindez ugyancsak új rekordnak számít. Összesen 230 országból nézték az idei Eb oldalát, s ezen klikkelések több mint fele Európán kívülről érkezett. A világ érdeklődését az is mutatja, hogy még a Tata Indicom nevű indiai mobilcég is sms-akciót indított az Eb idején.
Az euro2004.com-on a legnagyobb nézettsége a portugál–angol meccs online közvetítésének volt. Ez a mérkőzés az angol sörözőkben is „nagy nap” volt: állítólag nyolcmillióan nézték a pubokban az összecsapást, és ezzel a szokásos, napi 60 milliós forgalommal szemben 110 millió fontot hoztak össze.
A legnagyobb sikert természetesen a görögök könyvelhették el: a minden kezdeti oddsszal „dacoló” hellének megnyerték a kontinensbajnokságot (a döntőben Dellasz fejesgóljával 1-0-ra legyőzték Portugáliát). Ennek megfelelően az UEFA technikai szakcsoportja által összeállított 23-as All Stars-keretbe öt görög került be. Az már más kérdés, hogy a viszonylag gyengén szereplő angolok négy játékost adtak a keretbe, míg az elődöntős csehek közül csupán három, a hollandok közül pedig mindössze egy játékost tartott méltónak az UEFA a beválogatásra. Az All Stars-csapatba a portugálok négy játékosa került be.
Az Eb-nek természetesen vannak gazdasági haszonélvezői is: az Adidas-Salomon AG például duplán nyert: egyrészt Roteiro nevű labdája rendkívül jól fogy, az idén 6,3 milliót akarnak eladni belőle. Másrészt pedig a görögöket is a herzogenaurachi vállalat szerelte fel, így nem véletlen, hogy a vasárnapi döntő után, a tőzsdenyitáskor az Adidas-részvények emelkedésnek indultak. A cég alaposan kihasználta a görög sikert: egész oldalas hirdetéseket jelentetett meg a hellén lapokban, gratulálva a torna győzteseinek, s a cég máris bejelentette: pótszériákat gyártanak a görög csapat mezeiből, azok készletei (15 ezer darab) ugyanis pillanatok alatt elfogytak az athéni és egyéb görögországi üzletekből.
A nagy nyertesek közé tartozik az a brit fogadó is, aki 332 ezer fontot kasszírozott a görögök sikerével. A William Hill fogadóiroda ugyanis előzetesen a harmadik legesélytelenebb csapatnak tartotta a görögöket a portugáliai labdarúgó Európa-bajnokságon. Egy szerencsés fogadó az összesen 124,5 millió forintos nyereményt annak köszönheti, hogy egymás után többször is, egyre „javuló” oddsokkal játszotta meg a helléneket. A kontinenstorna kezdete előtt a William Hill 80-szoros pénzt ígért a görögök sikere esetén. Egyébként még így is visszafogott volt a patinás cég: hírek szerint egyes fogadóirodák 150-szeres pénzt is „ígértek” az Eb előtt a görögök végső sikeréért.
A csehek elbuktak ugyan a döntő kapujában, „csak” a legjobb négy közé jutottak, mégis jelentős összeghez jutott a futballt irányító szervezet: legalább 370 millió korona kerül a Cseh-Morva Labdarúgó-szövetség számlájára az Eb után, miután Barosék az elődöntőig minden meccsüket megnyerték.
Érdekes az edzők pénzügyi ranglistája is: bár az Eb-t a görögök nyerték, az ő szövetségi kapitányuk, Otto Rehhagel viszonylag kevés pénzt, mindössze 370 ezer eurót kap a görögöktől. Ehhez képest a legjobban fizetett edző Sven-Göran Eriksson, az angol szövetségi kapitány hatmillió eurót keres.
Forrás: Napi Gazdaság
Zelenszkij karácsonyi beszédében: Azt akarjuk, hogy meghaljon + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!