Hol van Ön ilyenkor? Ki képviseli Budapest érdekeit? Ki tolmácsolja azon javaslatokat, kéréseket, ami segítheti fővárosunk fejlődését? – teszi fel a kérdést Kupper András frakcióvezető és Wintermantel Zsolt frakcióvezető-helyettes.
Nyílt levelükben hangsúlyozzák: a főpolgármesternek nem lehet fontosabb elfoglaltsága, mint a költségvetésről és az adótörvényekről szóló egyeztetés. – Nem szeretnénk, ha idén is elkövetné tavalyi hibáját, amikor is a városvezetés tudta és érdemi módosító javaslatok nélkül fogadta el az Országgyűlés kormánypárti többsége a főváros (és minden önkormányzat számára hátrányt jelentő), az önkormányzati beruházásokat sújtó áfatörvényt – teszik hozzá az ellenzéki frakció vezetői, akik az iránt is érdeklődnek levelükben: készül-e idén a főváros vezetése részéről olyan javaslat, mely ezt a hibát orvosolni kívánja, vagy idén is csak utólag fogja sajnálkozását kifejezni. – Semmi jel nem utal arra, hogy az SZDSZ és Ön komolyan gondolták a választási ígéreteiket, hiszen adócsökkentésről beszéltek, de nem vesz részt az erről szóló egyeztetéseken, az SZDSZ-es képviselők pedig idáig húsz esetben támogattak adóemelést a parlamentben – szögezi le a Fidesz-MKDSZ frakció.
„Egy hónappal a választások után a sorsdöntő egyeztetések idején Ön nincs jelen. Mi lesz akkor, ha ténylegesen elkezdődik a munka Brüsszelben? Kérjük, amikor a külföldi útjai közben Budapestre látogat, adjon választ az általunk feltett, de valamennyi budapesti polgárt érdeklő kérdésekre” – zárják levelüket.
Bajnokaink kivánnak boldog karácsonyt olvasóinknak















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!