Kovács László neve szerepel fővédnökként a Liza Minnelli koncert tiszteletjegyén. Mint azt már megírtuk, a külügyi szóvivői iroda egy mai közleményben leszögezte: a külügyminiszter a februári, jótékonysági célú Liza Minnelli koncert felett vállalt fővédnökséget, amely azonban elmaradt.
A cáfolat szerint Kovács nem volt fővédnöke a Minnelli-koncert helyett rendezett Bonnie Tyler-koncertnek, és a Külügyminisztérium semmilyen kapcsolatban nem állt a rendezvénnyel. Hozzáteszik: a hamis és félrevezető állításokkal szemben a szaktárca meg fogja tenni a megfelelő jogi lépéseket.
Érdekes módon a lizainbudapest.com weboldalon szintén Kovács László neve szerepel fővédnökként, sőt, a honlapon még egy „Fővédnök köszöntője” menüpont is található – igaz, ez (mint az oldal összes menüje) fejlesztés alatt áll.
A Minnelli-koncertet a Movies and Fashion Kft. szervezte – már februárban is –, a beteg gyermekek megsegítésére. Egyes honlapok szerint a cégnek ez volt az első koncertje. A februári koncert szervezése nem volt zökkenőmentes; az eseményszervezők magazinja úgy értesült: mindössze négyszáz jegy kelt el, s a rendezvénynek eredetileg helyt adó Budapest Sportaréna feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, mert annélkül kerültek forgalomba a belépőjegyek, hogy erre bárkinek érvényes szerződése lett volna velük. Más honlapok később jegyhamisításról is hírt adtak.
Szerkesztőségünk szerette volna megkérdezni a szervezőt, ám többször próbálkozásra sem sikerült elérnünk.
Újabb woke-intézmény szállt bele a Mikulásba















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!