Mádl Ferenc köztársasági elnök hivatalában ma fogadta az Európai Néppárt képviselőcsoportjának elnökségét – tudta meg az Objektív Hírügynökség.
A megbeszélés résztvevői értékelték az európai parlamenti választás tapasztalatait. Egyetértettek abban, hogy történelmi jelentőségű a tíz új tagország, köztük Magyarország polgárainak részvétele az európai parlamenti választásokon. Az államfő hangsúlyozta: a régi és az új tagok mostantól közös felelősséget viselnek Európa jövője iránt.
Mádl Ferenc emlékeztetett arra, hogy a múlt héten a Sándor-palotában fogadta Magyarország megválasztott európai parlamenti képviselőit, akik legfontosabb feladatuknak az ország Európa felé megfogalmazott elvárásainak és az unió értékeinek harmonizálását nevezték.
A köztársasági elnök köszönetet mondott az Európai Néppárt (EEP) frakciója elnökségének a Magyarország csatlakozása érdekében nyújtott támogatástért. Mádl Ferenc a megbeszélésen hangsúlyozta: Magyarország támogatja a további bővítést és elkötelezett a „szélesebb Európa” program kiteljesítése mellett.
Az EPP frakciójának elnöksége a megbeszélésen tájékoztatta a köztársasági elnököt arról, hogy a testület budapesti tanácskozása során a képviselők az unió gazdasági megerősítését, az uniós polgárok életminőségének javítását, valamint a külpolitikai kihívásokra adandó megfelelő válaszok kialakítását ítélték a közeljövő legfontosabb kérdéseinek.
A walesi hercegné hatalmas meglepetéssel készült + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!