Markó radikálisabb, mint Tőkés?

Markó Béla lassan radikálisabb, mint Tőkés László - állítja a Cotidianul, amely szerint az RMDSZ elnöke kettős játékot játszik – Iliescu elnök megfeddte pártját a korrupció miatt, és kilépéssel fenyegetőzött – A román kormányfő miatt várakoztatta meg Medgyessy a diákszeminárium résztvevőit.

Kõrösi Annamária
2004. 07. 06. 13:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Markó Béla lassan radikálisabb Tőkés László püspöknél – írja az ellenzéki Cotidianul.
Demokrata párti liberális politikusok úgy vélik, a Szövetségtől átvett magyar templomok védelmének ügye után, az RMDSZ elnöke hirtelen a székelyföldi autonómia képviseletét is felvállalja, nehogy az őszi parlamenti választásokon ezen múljon pártelnöki pozíciója.
A lap egyben megjegyzi, Markó kettősségét jól tükrözi, hogy korábban kritikával illette az autonómiát képviselő RMDSZ szakadárokat, mi több, a törvény előkészítési folyamatában szabotálta azt. Akkori kijelentéseit, miszerint nem lenne időszerű, végül parlamenti szavazatával ismét módosította.
A Cotidianul egyúttal tolmácsolja az ellenzék felvetését: számára kérdéses, hogy a felvállaltan székely autonómia párti RMDSZ koalícióképes lesz-e még 2005 után.

Amennyiben nem számolják fel a korrupciót elhagyom a pártot, fenyegetőzött Ion Iliescu államfő – írja az Adevarul. „Ma már helikopterrel mennek a lakossági fórumokra” – panaszolta az elnök a Szociáldemokrata Párt küldötteinek, majd sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a párt és a kormány egyszemélyes vezetése miatt senkit nem lehet felelősségre vonni miközben a szervezetre egyre inkább rávetül a korrupció árnyéka.

Késéssel nyitotta meg Medgyessy Péter a Kárpát-medencei ifjúság és az Európai Unió diákszemináriumát – írja a kolozsvári Krónika. Napozással és sörözéssel tölthette idejét az a néhány száz ember aki a magyar kormányfőre várt a tusnádfürdői kempingben, miután az eredeti, délután négy órai időponthoz képest csak fél hét tájban érkeztek az első hírnökök, miszerint az újtusnádi futballpályán leszállt a magyar miniszterelnököt és kíséretét szállító helikopter. A diáktalálkozó hivatalos megnyitója a magyar és a román kormányfő határ menti találkozójának „köszönhetően” csúszott.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.