Minnelli-koncert: két héten belül visszaadják a jegyek árát

MNO
2004. 07. 13. 6:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két héten belül visszakapják a jegyek árát azok, akik megvásárolták a belépőt a Liza Minnelli-koncertre, és nem mentek el a művésznő helyett fellépő Bonnie Tyler előadására – derült ki a Magyar Televízió Nap-kelte műsorában, ahol a szervező Movies & Fashion Kft. képviselője, Radics Endre azt is elmondta: a vásárlók nevét és a jegyek sorszámát számítógépen tárolják.

A szervező kijelentette: volt szerződésük Liza Minnellivel, aki a fellépés előtt három nappal, a csekély érdeklődés miatt mondta le a koncertet. Bóna Ágnes ügyvezető azt hangsúlyozta: az utolsó pillanatig próbálták meggyőzni a művésznőt arról, hogy mégis utazzon Budapestre – hangzott el az Info Rádióban.

Mint azt már megírtuk, a rendőrség csalás miatt eljárást indított az elmaradt koncert ügyében. A BRFK sajtóügyeletese az Info Rádióban közölte: ha kiderül, hogy a Movies & Fashion Kft.-nek volt szerződése Liza Minnellivel, amit az énekesnő mondott fel, nem nyomozhatnak tovább az ügyben.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.