Pert nyert az ORFK egy tüntetővel szemben

MNO
2004. 07. 13. 12:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jogerősen pert nyert a BRFK abban a perben, amelyet a két évvel ezelőtti Kossuth téri tüntetés egyik résztvevője kezdeményezett a rendőrség ellen. A Fővárosi Bíróság kedden meghozott másodfokú ítéletével helybenhagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokú döntését.

A felperes azért indított pert, hogy a bíróság kimondja, miszerint a 2002. július 4-i Kossuth téri tüntetés feloszlatása jogszerűtlen volt a rendőrség részéről. A bírák azonban első fokon és másod fokon is elutasították a keresetet, arra hivatkozva, hogy a tüntetést nem jelentették be megfelelően, három nappal korábban.

A felperes azt hangsúlyozta, hogy a nemzetközi jog már számos országban ismeri és elismeri a spontán gyülekezéshez való jogot, s azt a magyar jogba is be kellene venni. Emiatt egy beadványt is benyújtott az Alkotmánybírósághoz, s a felperes azt szerette volna elérni, hogy a Fővárosi Bíróság a jogerős ítélet meghozatalával várja meg az AB állásfoglalását. A bírák azonban nem adtak helyt ennek a kérésnek, és helybenhagyták a PKKB első fokon meghozott ítéletét. Ugyanebben ügyben egy másik per is indult a BRFK ellen, az már tavaly novemberben a rendőrség jogerős pernyertességével zárult.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.