Az egyenruhásokkal és negyedik, civil társukkal szemben befolyással üzérkedés és más bűncselekmények miatt emeltek vádat. A vádlottak egyike Szigetvárott, két társa pedig Siófokon szolgált rendőrként, míg az ügy negyedik szereplője egy barátjuk volt. A vádirat szerint az első- és másodrendű vádlott határozta el, hogy rendőr-egyenruhában autókat állítanak meg, és saját zsebre fogják megbírságolni a sofőröket. Terveikbe utóbb két társukat is beavatták.
A társaság tavaly tavasszal a 7-es főúton balatoni szakaszán, Somogy és Zala megye határán állította fel főhadiszállását, ahol hamis rendszámú autóval az út szélére állva, egyenruhában tettek úgy, mintha sebességet mérnének. Autójuk tetején egy traffipaxhoz hasonló készüléket is elhelyeztek a hatás kedvéért. A gyorshajtóktól alkalmanként ötven- százezer forintot kértek el, hogy eltekintsenek a feljelentéstől. Idővel a BM Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata tudomást szerzett a vádlottak működéséről, és csapdát próbált állítani nekik, ám a tettesek akkor még meg tudtak szökni üldözőik elől. Utóbb azonban a Siófoki Rendőrkapitányságon dolgozó negyedrendű vádlott mobiltelefonon felhívta menekülő barátját, és figyelmeztette, hogy kollégái körözik az autóját. A rendőrök végül elfogták a társaság mind a négy tagját.
Az orra előtt pördült meg egy autó az M0-son, a legjobb döntést hozta a következő pillanatban + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!