La Razón/ABC: Tovább tanulhatnak a baszk egyetemen az ETA-hoz tartozó elítéltek
Az ETA terrorszervezethez tartozó elítéltek folytathatják tanulmányaikat a baszk egyetemen – jelentette be Mercedes Gallizo, az ítéletvégrehajtási intézmények vezetője néhány hónappal azután, hogy a spanyol szocialista kormánypárt és az ellenzéki Néppárt módosította az erre vonatkozó jogszabályokat éppen annak érdekében, hogy megakadályozzák: az ETÁ-s foglyok ilyen kiváltságokhoz jussanak. Az ítéletvégrehajtási intézmények vezetője megállapodást írt alá több felsőoktatási intézménnyel – köztük a baszk egyetemmel – arról, hogy a büntetésüket töltő spanyol elítéltek látogathatják az egyetemek azon szakait, amelyek nem szerepelnek az UNED – a rabok oktatását eddig kizárólagosan ellátó tanintézmény – által kínált szakok között.
Gallizo szerint ezek a szerződések nem érintik a szocialisták és néppártiak között nemrég köttetett megállapodást, hiszen abban az szerepel, hogy a foglyok oktatása az UNED-en keresztül történik, és ezt tiszteletben is tartják. A mostani egyezségek a többi egyetemmel kizárólag olyan szakokra vonatkoznak, amelyeket az UNED nem kínál. Ezek a megállapodások a rabok jogairól szólnak, amelyeket nem szabad csorbítani.
A baszk egyetem tanárai közül többen jelezték felmondásukat, ha az ETA-s elítéltek visszatérnek.
El Comercio: „A korrupció az egyik fő probléma”
Az ecuadori exelnök, Rodrigo Borja elítélte a panamai kormány bűnrészességét a korrupciós ügyekben, és kérte Panama első emberét, Martín Torrijos elnököt, hogy ne adjon politikai menedéket bűnözőknek.
A Barcelonában tartott latin-amerikai exelnökök találkozóján Borja felhívta a figyelmet: jó lenne, ha Panama kormánya változtatna a hozzáállásán, mert a politikai menedéket bűnözőknek nem lehet felkínálni. Borja felhívást intézett a latin-amerikai országokhoz, hogy küzdjenek együtt a korrupció ellen, amely véleménye szerint egyike a térség fő problémáinak.
Panamában többek között Haiti, Guatemala és Ecuador exvezetői kaptak menedéket.
ABC: A bikák is buliznak
Tegnap megkezdődött Pamplonában Sanfermín ünnepe. A kilenc napig tartó mulatozás fő attrakciója minden bizonnyal a bikák, valamint a vállalkozó kedvű pamplonaiak és turisták futása.
A walesi hercegné hatalmas meglepetéssel készült + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!