A ki nem fizetett parkolási díjak miatt az elmúlt hetekben újabb 15 ezer fizetési felszólítást küldött ki az autósoknak a fővárosban működő három társulás egyike, a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. (BÖP). Van, aki négyszáznál többször parkolt fizetés nélkül, s másfél millió forint körüli összeggel tartozik a IX. és XIII. kerületben működő cégnek. A BÖP kinnlevőségei elérik a 800-900 millió forintot. A két kerületi önkormányzat és a főváros tulajdonában lévő BÖP először két évvel ezelőtt küldött ki 35 ezer felszólítást, mivel akkorra alakult ki a jogi megoldás, amelynek segítségével a rendszám alapján megkaphatták a belügyminisztériumtól a tartozó kocsitulajdonosok nevét és lakcímét.
Fizetési felszólítást másfél évvel ezelőtt és most is azok kaptak, akik legalább háromszor nem fizettek a parkolásért – mondta a Világgazdaságnak Novák Péter, a cég ügyvezető igazgatója. A korábbi 35 ezer megkeresésre az érintettek 12 százaléka jelentkezett, és rendezte tartozását. Ilyen esetben az autósok kaphatnak fizetési könnyítést és részletfizetési kedvezményt.
Jelentős azok aránya, akik nem reagáltak a felszólításra, de a BÖP bírósághoz fordult – fejtette ki Novák Péter. Először a legnagyobb adósok, a 200-300 ezer forintnál többel tartozók kaptak fizetési meghagyást. Cégek esetén inkasszót nyújtanak be a számlájukra. Több esetben foglaltak le, árvereztek el autót. Magánszemélyeknél már csaknem száz esetben az adós lakására jegyeztek be jelzálogjogot, így az ingatlan addig nem adható el, amíg ki nem egyenlítődik a tartozás. Perre akkor kerül sor, ha az autós tiltakozik a fizetési meghagyás ellen. A bíróságon az ügyek 90 százalékát a parkolási cég nyeri, mert tavaly február óta minden esetben fényképpel is bizonyítani tudják követelésük jogosságát.
Forrás: Világgazdaság
Tömegkarambol történt a 4-esen















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!