Akik tegnap még a kilót száz forintnak hitték, most milliliterekről értekeznek, a kocsmákban a hasfal sebészeti úton, ám nyom nélkül történő feltárásáról, és a húgyvezeték anatómiai felépítéséről szóló viták zajlanak, az anabolikus szteroid kifejezés pedig a hétköznapi beszédünk szerves részévé vált.
A szakemberek közben azzal nyugtatgatják a közvéleményt, hogy mindez tulajdonképpen a múlté, a kemikáliák az utolsókat rúgják, mert a jövő a riasztó hangzású géndoppingoké. Hiszen a pennsylvaniai egyetem kutatói már nagyon szép sikereket értek el egereknél némi génterápiával, szerencsétlen jószágok szervezetét például sikerült nagyobb proteintermelésre bírniuk ily módon, amitől az egerek intenzív izomnövesztésbe fogtak, és talán még a fejüket is kopaszra borotválják, ha a tudósok nem szakítják félbe a kísérletet. Az egyetem képviselői egyébként azt is elárulták az újságíróknak: amióta nyilvánosságra hozták eredményeiket, rengeteg edző és sportoló kereste meg őket azzal, hogy „nem-e lehetne eseteleg…”
Érthető tehát, ha az ember olimpiai eszmébe, és élsportba vetett hite ezekben a zaklatott napokban némiképp meginog. Az agyvérzés elkerülésének érdekében pedig elkezd valami nyugodtabb szurkolnivalót keresni. Amitől aztán tényleg agyvérzést kap.
Először is ugye itt vannak az izomteljesítményre építő sportágak. Nehézatlétika-rajongónak lenni kockázatos hobbi, és emelje föl a kezét, aki bármely magyar siker után nem azzal kezdte az örömködést, hogy csak a pisi is meglegyen. Az ilyesféle szurkolástól tehát hosszabb életűek bizonyosan nem leszünk.
Jöhetnek a technikai sportok. Azokkal meg az a baj, hogy nem csak a humán erőforrás számít; lehet a világ legjobb pilótája valaki, tehetsége semmit sem ér, ha nem teszik alá a NASA-által is használt technológiát, amely ráadásul nem a fizika, hanem Murphy-törvényeinek engedelmeskedik.
Talán a labdajátékok? Magyar futball? Ugyan már! Elegendő csak rágondolni a honi bajnokság első osztályának akármelyik mérkőzésére, hogy belássuk, ennél még egy zaftos doppingbotrány is kíméletesebb. A többi szakágban pedig úgy is érvényesül a turáni átok, mert a világ összes bírója ellenünk fúj. (Az athéni olimpia legnépszerűbb sikertelenségi magyarázata.)
Akkor legalább kedveskedjünk a lelkünknek valami finomsággal, a jégtánc, a műugrás, a szertorna, a ritmikus sportgimnasztika oly szép, oly kecses, oly felemelő… lenne, ha a pontozási folyamatból kiküszöbölhetnénk az emberi tényezőt. Ugye kétszeres világbajnok nem ront, csak kevésbé jó, mint máskor, az újonc viszont örüljön, hogy a zsűri egyáltalán megtekinti a produkcióját.
Hogy akkor mi marad? A sakk. Ott mindegy, hogy a versenyzők milyen művészi tartalommal rakosgatják a bábukat, amely rakosgatás különösebb erőkifejtést sem igényel, ráadásul pihenni is lehet két lépés között, és tényleg az nyer, aki a jobb sakkozó, még ha a jelenlévő felügyeleti szervek szemmel is verik a nekik kevésbé kedves játékost.
A sakk király. Meg királynő, bástya, huszár, futó és paraszt, tehát Gyurcsánytól a földszinten lakó Szabó néniig mindenki találhat benne ideát.
Tehát hajrá, Magyarország, hajrá sakkozók!
Ha már az olimpia mattot kapott.
origo.hu
Tovább tart a hideg idő, talajmenti fagy is lehet
