A vasárnap újból kihallgatott ügyvezető mellett egy újabb őrizetbe vett személy, a kft. peremartoni gyártelepe ügyvezető igazgatójának előzetes letartóztatását is indítványozzák robbanóanyaggal való visszaélés, foglalkoztatás körében veszélyeztetés és közveszélyokozás bűntettének gyanúja miatt – mondta Ignácz István dandártábornok.
A peremartoni gyártelep ügyvezetőjét, aki egyben a törökbálinti telep gazdasági igazgatója is, azt követően vették őrizetbe, hogy a Peremartonban tartott házkutatás során különböző iratokat, adathordozókat, robbanószereket foglalt le a hatóság – adta hírül az mtv.hu.
A házkutatás során öt tonna fekete lőpor került elő, amelyet a rendelkezésre álló bizonylatok szerint 2004 februárjában a törökbálinti kft. rendelt meg.
Ignácz István megerősítette: a nyomozás tovább folytatódik. Eddig nem merült fel annak gyanúja, hogy szándékosság idézte volna elő a három ember halálát okozó robbanást.
Közlése szerint a rendőrség a biztosítótársaságok szakembereinek előzetes becslése alapján hozzávetőleg 400 millió forintra teszi azt a kárösszeget, amelyet a detonáció egy kilométeres körzetében lakóházakban, ingóságokban és gépjárművekben okozott.
A rendőrfőkapitány elmondta: a helyszínen a hétvégén folytatott további vizsgálódás azt is kiderítette, hogy a régi Mechanikai Művek területe alatt egy pincerendszer húzódott; ám abban robbanószereket és más tiltott anyagot nem találtak a szakemberek.
Ignácz István szólt arról, hogy a hét végén rendőrök biztosították a környéket, hogy elejét vegyék az üresen maradt sérült házak esetleges fosztogatásának.
A rendőrség azt is megállapította, hogy csütörtökön az első robbanások 16 óra 45 perckor következtek be. Az egyik kereskedelmi rádióhoz küldött, a törökbálinti „tűzijátékra” utaló SMS-t 17 óra 12 perckor rögzítették, így nem lehet szó arról, hogy valaki előre tudott volna a katasztrófáról – hangsúlyozta Ignácz István.
Az ügyben a rendőrség korábban őrizetbe vette a kft. műszaki igazgatóját és üzemeltetési vezetőjét. Gyanúsítottként hallgatták ki a detonáció közelében lévő ház két tulajdonosát is, miután az épület padlózata alatt lőfegyvereket, robbanóanyag-maradványokat találtak a tűzszerészek.
Az egyik gyanúsított szabadlábon védekezik, a másikat a kihallgatása után őrizetbe vették, mivel egy másik ügy kapcsán elfogatóparancs volt érvényben ellene. Őt büntetés-végrehajtási intézetbe szállították – közölte a rendőrfőkapitány.
A pirotechnikai cég törökbálinti raktárában történt robbanásban hárman vesztették életüket, hét embert szállítottak kórházba.
A rendőrség pénteki közlése szerint illegálisan tárolt „fekete lőpor” robbant fel a raktárban. Az ennek nyomán keletkezett tűzben robbantak fel és repültek szét a pirotechnikai anyagok és eszközök több kilométer távolságban. (MTV)
Referendumot kezdeményez a román elnök a bírák és ügyészek körében















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!