Szurkálás, verekedés a Videoton-Újpest meccsen

A szurkolók rendbontása miatt a rendőröknek is be kellett avatkozniuk a szombati Videoton FC – Újpest FC mérkőzésen a sóstói stadionban – értesült az Objektív Hírügynökség.

MNO
2004. 08. 08. 8:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Székesfehérvár felé tartó vonatról leszálló szurkolók két embert bántalmaztak, utóbbiak könnyű sérüléseket szenvedtek. A csoportosan elkövetett garázdaság gyanúja miatt nyolc személyt állítottak elő, közülük hármat gyanúsítottként hallgattak ki, őket a rendőrség őrizetbe vette.

A mérkőzés ideje alatt a főrendező segítséget kért a fokozott rendőri ellenőrzést végző parancsnoktól, aki a stadionon kívül lévő rendőri erőt a stadionba irányította. A rendőri erők érkezését látva a verekedés abbamaradt, a rend helyreállt.

A rendőrség eddigi adatai szerint a rendbontáskor négy ember megsérült. Egyikük sérülése előzetes orvosi vélemény szerint késtől, a másik háromé – ugyancsak az elsődleges orvosi vélemény szerint – üveg palacktól eredt. A szúrt sérültet a mentők helyszínre érkezéséig a rendőrök részesítették elsősegélyben. Ellátásukat követően még az éjjel valamennyien elhagyták a kórházat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.