Korábban jeles építészek, közöttük Makovecz Imre, erőteljesen támadták az építészeti környezetbe nem illeszkedő, s csak a romok egy részét fedő védőtetőt.
„A vashangár eltüntetése is példázza, hogy a közösség összefogásával még a kedvezőtlen folyamatok is visszafordíthatók” – mondta a városképet elcsúfító építmény elbontásáért több mint négy éve küzdő Fehérvári Polgári Védegylet szerdai sajtótájékoztatóján a civil szervezet egyik vezetője. Kaszás István hozzátette: a védőtető eltávolítása csak az első fejezet a koronázó-és temetkezőhelyhez, annak a magyar állam életében betöltött történelmi szerepéhez méltó Nemzeti Emlékhely kialakításában.
A korábban romkertnek nevezett székesfehérvári Nemzeti Emlékhelyet 1938-ban alakították ki. Az akkori képet változtatta meg a kőmaradványok egy része fölé 2000-ben emelt védőtető. Az 1938-as romkerti látvány egyébként a mostani elbontást követően sem állt vissza, a védőtető építésével párhuzamosan ugyanis egy „mellvédszerű” építményt emeltek a romkert városfelőli oldalára.
Az István király által építeni kezdett, majd bővített bazilika a török hódításig (1543) a középkori magyar állam legfontosabb és legszentebb helye volt. Itt koronázták és temették 15 királyunkat (Szent Istvánt is), itt őrizték a koronát és a felségjelvényeket a királyi kincstárral és az ország levéltárával együtt. A törökök lőporraktárnak használták: a város 1601. évi ostrománál felrobbant a bazilika. Köveit az 1800-1801-ben épített püspöki palota alapjaihoz használták fel.
Az ásatások feltárták a bazilika nagyobb részét, amely szabadtéri romkertként vált láthatóvá. Mauzóleumában Szent István szarkofágja és Aba Novák Vilmos történelmi seccója tekinthető meg.
mtv.hu, Info Rádió, museum.hu
Királyi sírhelyek: Székesfehérváron bontják a Vashangárt
Eltávolították a székesfehérvári Nemzeti Emlékhely fölé emelt védőtetőt, a bontást követően megkezdődött a középkori királyi koronázó-és temetkezőhely kőemlékeinek konzerválása, romterület rendezése, parkosítása.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!