Képei szerte a világban készülnek: Görögországban, Kanadában, Hollandiában vagy idehaza – a művésznő nagy utazó. Társaságukban megnyílik élete, akár egy képeskönyv: festésről, tanításról, emberekről mesél.
- Mi készteti erre az önkifejezési módra?
- Örülök, ha festményeim által másoknak kellemes, pozitív érzést közvetítek: fontos, hogy ebben az elembertelenedett világban örömet szerezzek, mert szeretem az embereket. Az ábrázolással megmutatom, hogy nemcsak a nyelv az, amivel kommunikálhatunk – a festészet nyelvét az egész világon megértik, néha többet lehet kifejezni vele, mint a beszéddel. Az emberek körülöttem kreatívvá válnak: a művészet szeretete benne van a családunkban. Amikor külföldön festek a szabadban, odajönnek az emberek: mosolyognak, barátságos érzéssel vannak irántam – a festészet összehoz velük. Még a kutya is csóválja a farkát, megkóstolja a festékemet. Volt, hogy esernyőt tartottak a fejem fölé, szeles időben a mappámat fogták. Sokkal érdekesebb úgy a festés, ha nemcsak egyedül csinálom: a nézők egyeztetik a látványt a valósággal – „beszállnak”, együtt vagyunk, együtt gondolkozunk, még a csendben is kommunikációs helyzet alakul ki. Drukkolnak, másnap is visszajönnek megnézni, hogy sikerült.
- Nem bánja, hogy a katedrát a festészetre cserélte?
- Negyedik osztályos koromban megrajzoltam, hogy tanárnő leszek. Pozitív érzés a tanítás, az átadás. Én festés közben is népművelő vagyok: szeretném az embereket megtanítani látni. Ha az ember figyel a környezetére, az hat rá: kilép a sivár, magába fordult világából, kommunikál és ezáltal harmóniába kerül a világgal. Nemcsak szépet lát az ember, de ha pozitív érzelmű, akkor felveszi a harcot a rosszal. A legrosszabb a közömbösség.
- Egyik kedvence a Hal című kép – Önnél a hal mit jelképez?
- A hal egy darab elpusztított természet. Ugyanakkor a tudatos táplálkozásra is utal: szeretnék egészségesen élni, nem akarok önpusztító lenni, nem szeretnék ellenére tenni a természetnek. Amikor festek a szabadban, az is egészséges létezés. Mindig mozgásban vagyok – csak addig ülök, amíg festek. A világban olyan egyensúlynak kellene lenni, ami nincs: a legtöbb ember egész nap csücsül.
- Az árnyékok legtöbbször lilák – tudatos ez?
- A fény-árnyék viszony egyfajta szimmetriára törekvés. A Rózsa üvegben az árnyék általi megkettőződést ábrázolja. A tükröződés miatt a fények tompák, a színek elveszítik ragyogásukat, fordítva jelennek meg a formák. Ez a kettősség átjárja a valóságot: a természet látványa átíródik. A Feneketlen tavon megfigyelhető a vibrálás a vízfelületen, a tükörkép homályosabb. Meseszerű, amint a szimmetria-tengelyen találkozik a képzelet és a valóság. Az épületeket is azért szeretem: a perspektívában a látvány távolodik, megváltozik, halványodik, a képzelet felé tart – hisz amit nem látunk, azt elképzeljük. Az árnyék is misztikum: ahol nincs tükröződés, ott jelenik meg – bejárás egy másik világba. S ez a világ összefogottabb, akár egy sziluett. Az árnyékból jobban látszanak a dolgok: a szín nem tereli el a figyelmet a lényegről.
- Az utóbbi képein fellazultak a formák és rengeteg a virág...
- A virág a szépség és a színek tobzódása. A virág élet: az élet tobzódása. Mintha több élet fakadna belőlem: ez az én telhetetlenségem – ami tetszik, avval nem tudok betelni, abból semmi sem elég. Az utóbbi időben sokkal bölcsebb lettem: jobban értékelem a létezésemet. Új, lebegőbb, lazább, könnyedebb, amit festek. Törekszem is az oldottságra. Volt idő, amikor szakkört vezettem és a gyerekekkel együtt festettem. Sokat tanultam tőlük: ösztönösséget, rácsodálkozást a világra. Romlatlan érzelmeket: hogy ne befolyásolja érzelmeimet a tapasztalat – ezt a gyermeki tisztaságot szeretném megtartani, ezt a frissesség-érzést.
- Mire tud rácsodálkozni?
- A másságra: arra, ami hiányzik belőlem, de szeretném, hogy bennem legyen. Csak olyan ember tud imponálni, aki más karakterű: nyugodt, kiegyensúlyozott, csendes, határozott, magabiztos, és erős – mindenekelőtt.
origo.hu
Kiderült, kik a felelősek a csányi mászókabalesetben elhunyt kislány haláláért
