Múlt hétvégén az Auchanban végrehajtott szelíd fogyasztási idiotizmusomat különös esemény zavarta meg. A vásárlóerő elé ömlesztett akciós DVD-k kosarában felfedeztem egy kakukktojást. John Waters mester legutóbbi filmjét, mely nemrég jelent meg nálunk DVD-n. S míg a nagyon akciós hollywoodi tucatfilmek egyike sem ment kétezer forint alá, ez a mű 999 pénzért kínálta magát.
Cecil B. Demented, ez a film címe. E szójáték annyit tesz: őrülj meg, Cecil. Főhősünk egy olyan amatőr filmes, aki egy kiöregedésnek indult női filmsztárt elrabol, mert az ő főszereplésével óhajtja megalkotni élete első filmjét. Cecilnek és filmterrorista csapatának állatira elegük van az amerikai filmipar gügye álvilágából. Ars poeticájuk, mely az underground filmesek és a Baader-Meinhof Csoport hitvilágából építkezik, meglehetős átütő erővel jelenik meg Cecil első filmjében. A jelenetek ugyanis mind arról szólnak, hogy a lázadók osztaga betör valami sznob fészekbe, és miután géppisztolyaival tüzetesen rendet rakott, egyikük beleordítja a kamerába a fentebb már jelzett ars poeticát, melynek eszmei tengelye az a csakis üdvözölhető himnusz, hogy Hollywood rohadjon meg ott, ahol van.
A film végül – rengeteg áldozat árán, kiknek eleste csak nemesíti a terrorista filmakarás ifjonti báját – elkészül. Elég jól szórakoztunk, Waters papa megint beakasztott egy jó nagyot Amerikának. Engem azonban egy kérdés nem hagy nyugodni. Hogy ezt föltehessem, röviden felrajzolom Waters egymás után sorjázó filmjeinek szellemi ívét.
Waters – aki, mielőtt filmrendező lett, becsületes szakmából, könyvlopásból élt – a Rózsaszín flamingókkal, a Poliészterrel, a Hajlakkal megcsinálta a totális lázadást, és elnyerte A Világ Legaberráltabb Filmrendezője címet. (Egyik kedvenc jelenetem a Rózsaszín flamingókból, amikor a Világ Legnagyobb Disznója címért jogosan harcba szálló Divine csapatával épp tábortüzet rak otthonos lakókocsijuk előkertjében, majd amikor a zsaruk rajtuk ütnek, előbb jól megölik a rend őreit, majd a tűznél megsütik őket, és szépen falatozni kezdenek belőlük.) Ám ahogy telt-múlt az idő, Hollywood – miként az Olümposz végül Dionüszoszt – befogadta a kis forradalmárt. És üzletet csinált belőle. Waters (tudtommal) első üzleti filmje, a Titkos gyilkos mama már sokkal visszafogottab volt. A következő, a Kuki még annál is. Ez a legutóbbi pedig szinte lágy.
A kérdés tehát a következő. Miért szelídül egyre Waters? Egyszerűen öregszik, vagy puhul? Ismerjük a közmondást: aki húszévesen nem lázadó, az aljas, de aki ötven évesen is lázadó, az hülye. Alkalmazható-e ez a mondás esetünkre? Bármi is a válasz, az tény, hogy Waters a rajongóit válaszút elé állítja. Vagy vele puhulnak, vagy egyre álmosabban nézik. És hogy el ne aludjanak, kérdéseket tesznek fel saját maguknak a rendező puhulását illetően.
origo.hu
Magyarországon lesz a BYD központja; megvan Polt Péter utódja; jön a fordulat az orosz–ukrán béketárgyalásokon
