Az Európai Unió kisebbségpolitikáját jellemzi, hogy az EU külügyminiszteri tanácsa levette napirendjéről a délvidéki magyarverések ügyét. Tette ezt anélkül, hogy komoly szankcióban részesítette volna a szerb államvezetést, sőt a magyarok ellen irányuló erőszakcselekményekről még csak említés sincs a közösen elfogadott nyilatkozatban – írja a Jobbik sajtóközleményében.
A cserbenhagyásba torkolló érdektelenség azonban azt is világossá teszi, hogy évtizedes nemzetpolitikai mulasztásokat nem lehet néhány hónapos diplomáciai akciózással ellensúlyozni, jóvátenni. A közelmúltban maguktól kínálkozó alkalmakat is elszalasztottuk: a délszláv háborúk, a koszovói válság időszaka vissza nem térő lehetőséget jelentett a délvidéki magyarság sorsának jobbra fordítására, önrendelkezési törekvéseinek támogatására. A magyarországi kormányok tétlenségének, nemtörődömségének, gyávaságának árát fizetjük ma is.
Illúzió az Európai Uniótól várni azt, ami saját kötelességünk: a határainkon kívül rekedt több millió nemzettársunk számára a valódi védelmet és jövőképet mindenekelőtt a magyar nemzetpolitika eszköztárával kell megteremteni. Ennek első lépése a magyar állampolgárság visszaadása minden magyarnak, amely kezdeményezést a Jobbik Magyarországért Mozgalom a kezdetektől fogva támogatott, s a továbbiakban is megtesz mindent az e tárgyban hamarosan megtartandó népszavazás sikeréért.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom ennek érdekében teljes körű jobboldali összefogást és összehangolt kampányt javasol a kettős állampolgárság ügyében megtartandó népszavazáson. Hiszünk abban, hogy a napi pártérdekeken felülemelkedő, a Fideszt, az MDF-et, az FKGP-t, a KDNP-t, a MIÉP-et, a Nemzeti Szövetséget és a Jobbikot magába foglaló összefogás legyőzheti a kormányzat közönyét, és az ország határain kívül rekedt nemzetrészek számára biztosítani tudja a kettős állampolgárság intézményét – áll a sajtóközleményben.

„A két lány nagyon máshogy éli meg ugyanazt” – Rebeka és Lia egy ritka betegséggel küzd