Volt egyszer egy médiahajó. Érdekes képződmény volt, politikusokat, a közélet egyéb szereplőit és a média képviselőit próbálta összehozni, hogy így, együttesen gondolkozzanak Magyarország jelenéről s a jövőről. A médiahajót sokan szerették, legalább ugyanannyian nem kedvelték, de azt mindenki elismerte, hogy az úszó rendezvénynek van valamiféle különleges hangulata. Mindez azonban már rég a múlté.
Didergősen bandukolok a rakparti macskaköveken. Hátam mögött a görcsös forgalmi dugóba merevedett belváros, előttem a kettes dokknál várakozó hajó. Pontosabban a Hajó, így, nagy H-val, mert azt minden lehetséges módon a közvélemény tudtára kell adni, hogy az egykori médiahajó utódjaként kifutó Európa rendezvényhajón nem akárkik, hanem – idézet a meghívóból – „a Köztársaság hívei, öntudatos polgárai és vezetői találkoznak”.
Átbillenek a radarkapun, megvárom, amíg a biztonságiak átvizsgálják a táskámat, és már mehetek is tovább az öntudatos polgárokkal teli fedélzetre.
– Aki egyértelműen újságírónak néz ki, azt tereljétek jobbra – adja ki az utasítást a hoszteszek főnöke, de hiába nézek rá pimasz firkásztekintettel, zökkenőmentesen továbbenged. Ám mielőtt elbíznám magam, befut Dávid Ibolya, és újságírómentes kíséretével együtt a jobboldali díszteremrészbe tér be. Követném, de nem tudom, mert csak állok fedélzetbe gyökerezett lábbal – a főbejárattal szemközt ugyanis vidám, nyári neonfénybe öltöztetett, mobil fagyisbódé mosolyog az érkezőkre. Valójában nem is a reklámszlogen szerint csak 130 kalóriás joghurtfagylalt jelenléte, hanem a bodega mellé kihelyezett két citromsárga műanyag szemetesvödör az igazán döbbenetes élmény. Persze az is lehet, hogy a legújabb rendezvényszervezői trend értelmében már nemcsak az újpesti rakparton, hanem az onnan induló vízi járműveken is illik plázshangulatot teremteni.
A program szerint a hajó pontban kilenc órakor fut ki, és nem vár senkire. Mégis itt veszteglünk. Kilenc óra tízkor elterjed a hír, hogy Szili Katalin összecsuklott a rámpa tetején, de annyira, hogy még az sem biztos, egyáltalán megjelenik-e a rendezvényen. A jól értesültek tudni vélik, hogy az Országgyűlés elnöke mostanában rengeteg programon vesz részt, éjszakánként pedig mindössze két-három órát alszik, ennek tudható be az összeesése. A megoldást néhány perc múltán személyesen Szili Katalin szolgáltatja, midőn botlásáról a megnyitójában megemlékezve megígéri, hogy ezentúl sokkal óvatosabban fog vízre szállni.
A harmadik Magyar Köztársaság állapota fölött tanakodó konferencia valódi eseményei az emeleti teremben zajlanak. A borsos részvételi díjat kifizető cégvezetők ellenben odalent maradnak, a büféasztalok biztonságos közelében. A vitaindító felszólaló Tölgyessy Péter. A Fidesz országgyűlési képviselője az alkotmányozási helyzetről, illetve annak hiányáról beszél, némi múltidéző szándékkal felemlegetve, hogy jelen alkotmányunkból Buharin szavai kacsintanak elő, mivel az 1949-es alaptörvényre épülő alkotmány az 1936-os sztálinista szovjet törvény tükörfordítása.
– A rendszerváltozás utáni törvénykezés egyik jelentős eredménye, hogy Magyarországon a kormány elzavarható – jelenti ki Tölgyessy Péter, s mintha az Európa kapitánya csak erre várt volna, egy hirtelen balfordulóval hajóját a Parlamenttel szembe kormányozza. A fideszes képviselőt azonban a legkevésbé sem zavarja, hogy egy ideig az Országgyűlés ellenében haladunk, s inkább leszögezi, hogy új alkotmány helyett meg kellene szigorítani az alaptörvény megváltoztathatóságának lehetőségét, mivel aki most akarja módosítani az alkotmányt, az kvázi életveszélyes kísérletbe kezd.
Tölgyessy Pétert Szili Katalin követi előadásával a pulpituson.
– Munkatársaim jó hosszú szöveget írtak nekem, amit most félreteszek, mert egészen más gondolatokra inspirált az előttem szóló – mondja az Országgyűlés elnöke. Mivel a beszédíró nincs jelen, vagy az átlagosnál is fegyelmezettebb, a szocialista politikus zavartalanul folytathatja előadását. Amiből például kiderül, hogy az alkotmányozáshoz emelkedettség szükségeltetik. Mivel Szili Katalin beleszerelmesedik a profi szövegírók segítsége nélkül megalkotott s szinte kizárólag az ellenzéknek felrótt sérelmek, illetve a lelki emelkedettség témája körül forgó szónoklatba, az alkotmányozástól teljesen független jelenségek megfigyelésére is alkalom mutatkozik. Például, hogy a Duna folyásirányával ellentétesen cammogó hajó, valamint a budai alsó rakparton észak felé robogó autók sebessége egyenlő. Ezt azon melegében el is nevezem Demszky-féle lendülettörvénynek.
A közlekedésfilozófia tárgyában tett kalandozásnak Holló András, az Alkotmánybíróság elnöke vet véget, aki furcsa mód szintén arról értekezik, hogy az alaptörvény körüli ténykedés során kiemelkedően fontos az emelkedettség, majd a politikai elit és az Alkotmánybíróság problémáktól sem mentes kapcsolatát elemzi.
– Bizalmatlanság és az együttműködésre való hajlam teljes hiánya jellemzi a közéletet – ezt már Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke szögezi le a tizenöt évvel ezelőtti Ellenzéki Kerekasztal-tárgyalások emlékei fölött nosztalgiázva. A pártelnök szerint manapság van egy buta ellenzéki meg egy buta kormánypárti szerep, és mindenki ezekben tetszeleg.
– Ez a színjáték álságos demokráciát eredményez, ami végül a nemzet végzetéhez vezethet – jósolja az elnök asszony. Komor gondolat, egyáltalán nem illik az elnökválasztós rózsaszín kiskosztümhöz, ám van még tovább: – Ha nem mi váltunk, akkor a magyar emberek többsége fogja a politikai elitet leváltani – zárja beszédét forradalmi hangulatban az MDF elnöke.
A Polt Péter helyett beugró Varga Zs. András huszáros tempóban a legmelegebb témával kezdi.
– A jobbról és balról is kapott pofon középen tartja az embert – világít rá az ügyészség helyzetére a legfőbb ügyész helyettese, röviden felsorolva az ügyészséget érő legemlékezetesebb vádakat. – Kíváncsi lennék, a jelenlévők közül hányan tudják, hogy a Millenárissal kapcsolatos ügyek a bíróság előtt értek véget – teszi fel a költői kérdést, aztán frissebb élményt említ: – Néhány hónapja több közszereplő egy előzetesben fogva tartott személy szabadon bocsátása érdekében nyílt levelet jelentetett meg. Ugyanezt a személyt néhány napja közveszélyokozásra felbujtás gyanújával vették őrizetbe, mégsem látom, hogy az érintett közszereplők igyekeznének megfogalmazni mea culpa levelüket, merthogy talán mégsem volt méltó a bizalmukra az említett személy.
A közönség még javában a Tasnádi Péterrel példálózó helyettes főügyészt tapsolja, amikor Lamperth Mónika emelkedik szólásra. Hi, I am Monika Lamperth – jut eszembe azonnal a felejthetetlen szigeti pillanat, ám a belügyminiszter hamar lehervasztja jókedvemet, mert gyilkos mosolyba rándult arccal kioktatja Varga Zs. Andrást, hogy jobban tette volna, ha arról beszél, amire felkérték, és nem áll neki politizálni.
– Tisztelt helyettes főügyész úr, az ön által elmondottak ugyanis pártpolitikai célokat szolgáltak, amiből a közönség, remélem, le tudja vonni a helyes következtetést – ad balról egy hatalmas pofont a jó modornak, no és a hatalmi ágak szétválasztási elvének Lamperth Mónika. A helyes következtetést egyébként a jelenlévők többsége természetesen levonja, csakhogy a Duna közepén úszó hajóról nem olyan egyszerű azonnal kiszállni. A Magyar Szocialista Párt egykori elnökaspiránsa mindenesetre negédes hangon fejtegetni kezdi, hogy az eltelt két évben mennyi mindent tett a Medgyessy-kormány az önkormányzatokért, és a következő másfél évben is csupa móka és kacagás lesz a helyhatóságok élete.
Milyen állapotban van a harmadik Magyar Köztársaság? – ötlik eszembe a belügyminiszteri produkció hatására a rendezvény alapkérdése. A választ – akaratán kívül – Hardy Mihály, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének alelnöke adja meg, amikor A negyedik hatalmi ág: öleb vagy őrkutya című előadásában oda lyukad ki: a honi sajtó legnagyobb hibája, hogy nincs minőségi jobboldali, konzervatív újságírás. Ezt a végkövetkeztetést azonban még megelőzi a médiatörvény temetése, amely aktus során Hardy Mihály kifejti: már csak az hiányozna, hogy a rádió társadalmi kuratóriumába a hallássérültek is bekerüljenek.
Szerencsére meghallom, amint az idő előtt távozni kívánó vendégekért érkező bárka puhán az Európa oldalához ütődik. Veszem a kabátomat, és sürgősen elhagyom az egyre mélyebbre süllyedő Hajót.
Dévényi István
origo.hu
Orbán Viktor egyetért Robert Ficoval: Ursula von der Leyen javaslata csődbe vinné Európát!
